Kicsi kocsi, nagy versenyző

Kicsi kocsi, nagy versenyző

2005. augusztus 11. 13:07, Csütörtök
A Kicsi kocsi – tele a tank! (Herbie: Fully Loaded, hazai bemutató: augusztus 25.) című vígjáték főhőse egy Volkswagen bogár és barátnője, akit Lindsay Lohan alakít: az értelmes, akaratos és játékos kedvű kisautó történetéről sok jó elmondható, de az biztos nem, hogy bármi köze volna a valósághoz. Hihettük eddig.

Az amerikai bemutatóval egy időben a nyilvánosság elé lépett valaki, aki minden bizonnyal a mintát szolgáltatta a kamaszbálvány Lindsay Lohan figurájához: a filmben Lindsay az első női Nascar-bajnok: a valóságban Deborah Renshaw az első nő, aki komoly eredményeket ért el az USA legnagyobb autóverseny-sorozatában. Mielőtt autóversenyezni kezdett, ő is egyetemet végzett, mint filmbéli változata, és azóta egyre sikeresebb a pályán. 2000-ben 27 Nascar-futamon indult, háromszor dobogóra is léphetett.



A Nascar pontozásos versenyében az első helyre került – az első nő volt, akinek ez sikerült. Ő volt az első nő a Nascar történetében, aki egy teljes körön át vezető helyen tudott maradni – és a szakértők szerint minden esélye megvan rá, hogy a közeljövőben az egyik versenyen első helyezettként száguldjon át a célvonalon.

"Láttam a Kicsi kocsi-t és nagyon élveztem" – nyilatkozta a 29 éves versenyzőnő. "Néha tényleg felismertem magam Lindsay Lohan-ban. És nagyon irigyeltem: ilyen kocsival, mint amilyen a filmbeli bogár, már biztosan régen bajnok volnék!"

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások