Készül a Halo-feldolgozás

Készül a Halo-feldolgozás

2005. augusztus 25. 21:35, Csütörtök
Master Chief nevére minden Xbox és FPS rajongó PC-s felkapja a fejét. A Microsoft egyik legsikeresebb játéka is fellép a mozik vásznaira.

Mint arról már beszámoltunk, jövőre szinte az összes kedvenc játékunk visszaköszön a vászonról. A felsorolástól most eltekintenék, akit érdekel, az az alant látható kapcsolódó linkeket követve végignézheti a listát. Az XBOX játékosok világában szinte alapműnek tekinthető Halo című futurisztikus FPS beírta magát a játékok történelemkönyvébe. A Bungie játéka 2001-ben jelent meg a Microsoft konzoljára, majd 2 évvel később az otthoni számítógépekre. Ám idős kora ellenére a mai napig teljes árú játékként árusítják. Ez elismerésre méltó teljesítmény, főleg ha figyelembe vesszük, hogy azóta már a folytatását is végigvihettük.


Egyelőre nem tudni, hogy a film melyik rész történetét helyezi majd előtérbe. Az azonban biztos, hogy - akárcsak a játékokban - itt is Master Chief kalandjait követhetjük majd szemmel.

A mozit a Fox és a Universal stúdiók közös erővel készítik majd, amely - remélhetőleg - méltó lesz a játékhoz. Ennek megfelelően fele-fele arányban részesülnek majd a kiadásokból és a bevételekből is. A film forgatókönyve a 28 nappal később című horrort szerző Alex Garland tollából származik majd. A Microsoft 1 millió dollárt fizetett az írónak, hogy elvállalja a munkát. A szoftveróriás Microsoft a film produceri teendőit látja majd el, és 10%-ot kap az 50 millió dollár feletti bevételből.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások