Grimm testvérek - Happy end már az elején

Grimm testvérek - Happy end már az elején

2005. augusztus 31. 22:23, Szerda
A nyári főszezon végéhez közeledve a két stúdió, amely tavaly ilyenkor tekintélyes bevételt könyvelhetett el, újra megpróbálja megismételni a sikert. Még akkor is, ha a célközönségnek már inkább az iskolán jár az esze, mint a moziba járáson.

A Miramax és a Dimensions még gyorsan, a véghajrában mutatta be A Grimm testérek című produkcióját, abban a reményben, hogy ismét tarolhatnak, mielőtt az alapítók, Harvey és Bob Weinstein elhagyja a Miramaxot a hónap végén. Nagyon úgy tűnik, hogy nemcsak a Terry Gilliam rajongókat vonzza a film a mozikba, hanem a fiatal közönséget is sikerült meghódítania a rendezőnek illetve Matt Damonnak és Heath Ledgernek.

Tavaly ugyanilyenkor a Miramax nagyot dobbantott Jet Livel a Hős című kasszasikerben, amely 18 millió dollárral nyitott (körülbelül 3,6 milliárd forint) a bemutató hetén. A Grimm-mel, a Miramax kilátásai idén is biztatóak.

Úgy tűnik, hogy a nem túl kedvező szezonvégi időszak ellenére ismét nagy dobással számolhatnak, ugyanis a 19 századi kosztümös mese a maga 15,1 millió dolláros (körülbelül 3,2 milliárd forint) bevételével a második helyen startolt a mozis ranglistán, közvetlenül a A 40 éves szűz mögött.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások