40 éves szűz - hódítási tanácsok kezdőknek

40 éves szűz - hódítási tanácsok kezdőknek

2005. október 12. 02:30, Szerda
Az idei amerikai mozis nyár egyik legnagyobb vígjáték-durranását múlt csütörtöktől már a hazai mozik is vetítik.

Úgy tűnik, idén nem a nagyágyúk és a már befutott nevek hozzák az igazi meglepetéseket a humoros műfajban, hanem inkább az alacsonyabb költségvetésű vígjátékok diktálnak Hollywoodban. Erre kitűnő példa az alig 40 millió dollárból forgatott Ünneprontók ünnepének (Wedding Crashers) jól megérdemelt, hatalmas, 200 millió dollár fölötti kaszálása az Egyesült Államokban, valamint jelen cikkünk tárgya, melynek elkészítésére a producerek alig 25 millió dollárt költöttek, de az amerikai bevételek már átléptek a 100 millió dolláros álomhatáron is.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A film története pofonegyszerű - akinek a cím alapján nem jön le, annak nyilvánvaló olvasási vagy értelmezési zavarai vannak. A 40 éves Andy Stitzer életében két dolog állandó: a munkahelye és a reggeli erekciója. Filmünk hőse még nem nagyon bújt nővel ágyba, illetve ha a bújás meg is történt, odáig már nem jutottak el, hisz mindig adódott valami gikszer (ezek amúgy inkább az előzetesben láthatóak, a filmben egy részük már nem kapott helyet). A lényeg, vagyis a konfliktus adott: el kell venni a szűz szüzességét, és ebben Andy három jóbarátja, illetve inkább csak munkatársa nyújt segédkezet.

Úgy tűnik, hogy a siker kulcsa nem a neves sztárok kezében van, hiszen a 40 éves szűz főszereplője, Steve Carell, bár régi motoros, mégsem számít ismert névnek, maximum egy valahonnan felrémlő arcnak. Az eleinte főleg tévés komikus (Saturday Night Live, The Daily Show) nemrég nyitott a nagyvászonra a Minden6ó című filmben, ahol Jim Carrey rivális műsorvezetőjét játszotta, majd a 40 éves szűz rendezője által készített, nálunk csak videón és DVD-n megjelent "A híres Ron Burgundy legendájával" futott be igazán, valamint a Földre szállt boszorkányban is kapott egy mellékszerepet.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Carell profi módjára simán megbirkózik a feladattal és csuklóból hozza a karaktert (talán saját tapasztalatai is segítettek), majdnem hibátlan alakítást nyújt. Ebbe még az a bizonyos egyetlenegyszer, öt kamerával felvett jelenet is beletartozik, ahol is jelentős mennyiségű szőrtől szabadítják meg a főszereplőt.

A Ron Burgundy-filmben Carell egyébként mostani partnereivel is együtt játszott, akik között talán Paul Rudd lehet a legismerősebb, aki a Jóbarátok Mike-jaként járatta be az arcát. Talán ő az egyetlen, akinek sikerül valamit hozzátennie a filmhez, mert sajnos hiába vannak a mellékszereplőknek vicces pillanatai, inkább csak statisztálnak a főszereplőnek. Női fronton Catherine Keener (Tolmács) van jelen, aki mindig kimért karakterét most a kellő melegséggel társította.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Summa summarum, a 40 éves szűz egy nagyon kellemes film, de hogy a bevált közhellyel éljek, közel sem váltja meg a világot. Azok, akik a 100%-os pisi-kaki-kuki poénok miatt néznék meg a filmet nagy valószínűséggel csalódni fognak, hisz bár természetesen jelen vannak az álló hímvesszős és a budis poénok is, mégis a 40 éves szűzben - akárcsak az Ünneprontók ünnepében - a kezdeti ökörködések ellenére sokkal hangsúlyosabb szerepet kap a romantikus szál. Ez a film végén egy nagyon vékony határvonalon táncolva hovatovább giccsbe megy át, elég ha csak a szereplők önfeledt, bár nyilván parodisztikus közös dalolására gondolunk, ami valljuk meg, a Keresd a nőt-ben sokkal jobban működött.

Annyi biztos, hogy idén ez volt az egyik eddigi legjobb romantikus vígjáték - hogy ez most a 40 éves szűzre nézve pozitív kritika, vagy a többi komédiára nézve negatív, azt ki-ki döntse el ízlése szerint. Ha Grétsy tanár úr idegeit kívánnám borzolni, akkor azt mondanám hogy az "alap le van téve", erre már lehet építkezni - jöhet a folytatás és a többi Steve Carell film. Ezek közül az első, a Minden6ó (Bruce Almighty) 2006-ban bemutatandó folytatása lesz, Evan Almighty címmel. Onnan pedig már csak ugrás a Sugár és a hírnév, valamint a Steve Carell poszter a tinilányok szobájában. Ja, a film szinkronos.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
40 éves szűz (The 40 Year-Old Virgin)
magyarul beszélő amerikai vígjáték, 116 perc, 2005

Rendező: Judd Apatow
Forgatókönyvíró: Judd Apatow, Steve Carell
Operatőr: Jack N. Green
Zene: Lyle Workman
Producer: Judd Apatow, Shauna Robertson, Clayton Townsend
Vágó: Brent White

Szereplők:
Steve Carell (Andy Stitzer)
Catherine Keener (Trish)
Elizabeth Banks (Beth)
Leslie Mann (Nicky)
Romany Malco (Jay)
Paul Rudd (David)
Seth Rogen (Cal)
Jane Lynch (Paula)


Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások