Visszatér A földrepottyant férfi

Visszatér A földrepottyant férfi

2005. október 30. 11:01, Vasárnap
Újabb filmet dolgoznak fel. Ez a héten immáron a harmadik olyan mozi, amely valamely klasszikust öltözteti 21. szazadi köntösbe.

A földrepottyant férfi története egy 1963-as novella alapján készült. Walter Tevis művét 1977-ben adaptálták a filmvásznakra. A David Bowie főszereplésével készült sci-fi története egy földön kívüli földi kalandjait mutatja be. Az űrlény feladata, hogy bolygónkról vizet juttasson kiszáradt planétájára. Ám időközben egy multicég feje lesz és megtapasztalja az emberi gyarlóságot.

Az eredeti film Nicolas Roeg rendező egyik első munkája volt. Azóta olyan filmeket köszönhettünk neki, mint a Boszorkányok és a Rideg mennyország.

A feldolgozásról egyelőre csak az derült ki, hogy a forgatókönyvet Oren Moverman készíti. Az ő repertoárja egyelőre nagyon szegényes, mindössze a Jézus fia és az Arc című filmek története szerepel a neve mellett.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások