Újabb repülőautó koncepció

Újabb repülőautó koncepció

2006. március 3. 13:07, Péntek
Egy kicsi, mindössze egy terepjáró méretével vetekedő, könnyű repülőgépet tervezett az MIT egyik munkatársa, melyet összehajtható szárnyaival akár egy garázsban is tárolhatunk és elvileg a közúti forgalomban is megállná a helyét.

Carl Dietrich, az intézet repülésből és űrhajózásból doktori címre pályázó kutatója Transition-nek, azaz "Átmenetnek" keresztelte el járművét. Méreteit tekintve szárnyfesztávja 8,2 méter, a géptest hosszúsága 5,7 méter, míg magassága 2 méter, és összehajtott szárnyakkal a közúton is vezethető.


Kétéltű képességei összességében azt szolgálnák, hogy a polgári repülőtereken történő leszállás után tulajdonosa nemes egyszerűséggel haza vezessen, így nem kell átszállnia egy személygépkocsiba. Dietrich elmondása szerint a Transition levegőben 100 kilométeren 7,5 liter körül, míg közúton 8 litert fogyaszt. Ami a szárazföldi közlekedést illeti, nem okoz neki gondot a "közúti sebességek" elérése, tette hozzá a feltaláló, aki szerint a Transition nem csupán kényelmesebbé, de biztonságosabbá is tenné a közlekedést.

Egy vihar esetén nem kell a levegőben küzdeni a géppel, egyszerűen csak megkeresi az ember a legközelebbi repteret (az Egyesült Államokban 5000 van belőlük) és a landolást követően közúton folytathatja útját. A technikát kifejlesztő Terrafugia nevű cég alapítója és ügyvezetője 12 éve, pilótaengedélye megszerzése óta gondolkozik egy légi személygépjármű ötletén. 2004 szeptemberétől a Szövetségi Repülési Hivatal (FAA) új szabálya, mely szerint mindössze 20 órányi oktatást követően sportrepülői jogosítvány szerezhető, egy lépéssel közelebb vitte az ötletet a megvalósításhoz. A jogosítvánnyal könnyűsúlyú sportrepülőgépeket, többek közt vitorlázó repülőt, autogirokat, és egymotoros repülőgépeket vezethet a delikvens.


A fentieknek persze megvan a hátulütője is a Transition-re nézve, mivel ha felszerelik mindazzal, ami a közúti közlekedéshez szükséges, mint lökhárítók, egyéb ütközésvédelem és a kötelező közúti fények, addigra már meghaladhatja az FAA által előírt súlyhatárt, elvesztve a sportrepülő minősítést.

A NASA Langley Kutató Központjában már jó ideje gondolkoznak a repülő autó ötletén, a fő akadályt azonban pontosan a közúti szabályok által a járműre ráruházott erőteljes súlytöbblet jelenti, ami bizonyos technikákkal csökkenthető, az viszont már az ár rovására megy, igen borsos összeggel emelve meg az amúgy sem olcsó hibrid jármű árát.

Dietrichet azonban nem könnyű eltántorítani, nemrég nyert 30 000 dollárt az MIT-től a projektre, amit egy kis koncepció modell kifejlesztésére fordít. A gép elvileg júliusban mutatkozik be a Wisconsin államban megrendezésre kerülő EAA AirVenture kiállításon. A Terrafugia szeretne egy működő prototípust is elkészíteni ez elkövetkező néhány éven belül, ami elsősorban a befektetői kedv függvénye lehet.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások