Ígéretes az autókba szánt fekete doboz

Ígéretes az autókba szánt fekete doboz

2006. április 2. 22:06, Vasárnap
Elrettentő erejű is lehet az itthon egy éve piacra került E-tanú készülék, amely fekete dobozként rögzít néhány fontos adatot a balesetek előtt.

Volt rá példa, hogy elég volt megmutatni a berendezést a vétlen vezető autójában, s a hibázó fél elismerte vétkességét. Csak a reményeit fejezte ki tavaly év végén Hubert Gorbach osztrák alkancellár a Die Pressének nyilatkozva, hogy országa európai uniós elnöksége idején a közösségi napirendek közé kerülhet az a kezdeményezésük, miszerint néhány éven belül fekete dobozzal kellene felszerelni az EU-ban a járműveket.

Belga lapértesülések szerint az Európai Bizottság 2009-re tenné kötelezővé az autókban egy balesetjelző és adatrögzítő berendezés alkalmazását. Iyen készülékeket már az 1980-as években kifejlesztettek, úgy tűnik, olyan kisméretű, sorozatgyártásra alkalmas autós fekete doboz, amilyet a magyarországi Metalektro Kft. kínál, eddig máshol nem került forgalomba. Az itthon kifejlesztett, szabadalmaztatott, E-tanúnak elnevezett készülék csaknem egy éve kapható. Posgay György, a gyártó ügyvezető igazgatója szerint az elmúlt hónapok a piaci bevezetés időszakát jelentették, de a számos szakmai bemutatón szereplő berendezéssel kapcsolatban már e rövid idő alatt is számos szakmai és egyéni véleményt gyűjtöttek össze.

A 250 grammos, tenyérnyi berendezés - amelyet akár az autók belső visszapillantó tükre mögé is fel lehet szerelni - alapvető funkciója a baleseti szituációk azonnali vizuális megörökítése. A készülék kamerája felveszi a kritikus esemény előtti pillanatokat, adattárolója rögzíti a hossz- és keresztirányú gyorsulási/lassulási értékeket, amelyekből kiszámítható a jármű sebességváltozása és fékútja. Az E-tanú alapváltozata három egymást követő eseményt rögzíthet, vagy úgy, hogy az autó kritikus gyorsulása vagy lassulása nyomán automatikusan bekapcsolódik, vagy úgy, hogy a veszélyt előre látó vezető bekapcsolja. Balesetek esetén a készülék által szolgáltatott információk perdöntőek lehetnek a felelősség megállapításánál.

A tavalyi évet a termék piaci bevezetésére szánta a gyártó. Eddig csaknem 100 készüléket adtak el és olyan szakmai érdeklődéssel is találkoztak, amelyre nem számítottak - mondja Posgay. Az E-tanút eddig jórészt olyan magánemberek keresték, akik sokat utaznak egyedül, ezenkívül egy flottaszerződést kötöttek egy szállítmányozó céggel. Amire nem számítottak, az a baleseti igazságügyi szakértők erős érdeklődése az E-tanú iránt.

Ezek a szakemberek a baleseteket megelőző szituációkat tisztázó, az ütközéshez vezető eseményeket megismétlő tesztvezetéseik során eddig is használtak a járművek gyorsulását/lassulását mérő berendezést, ám ez nem szolgáltatott képeket a helyszínről, illetve a bekövetkezett eseményről. Az E-tanúval azonban arról is szerezhetnek információt, hogy milyen ingerek, zavaró körülmények - például szembe sütő nap - befolyásolhatták a baleset résztvevőit, és ennek segítségével látványosabban rekonstruálhatják az eseteket a bíróságokon.

Miután a készülék szerepelt több nemzetközi szakmai találkozón, német, osztrák és holland megrendelők is vásároltak belőle, akiknek összesen mintegy fél száz E-tanút adtak el. A berendezést bemutatták a rendőrség egyik továbbképző központjában is, ahonnan jó ötleteket kaptak a Metalelektro mérnökei a továbbfejlesztésre. Így született meg az E-tanú professzionális, a rendőrségnek, a polgárőrségnek szánt változata. Ez nem csupán három eseményt képes rögzíteni egyszerre, hanem több mint egy órányi felvételt készíthet, amivel alkalmas közlekedési szabálysértések, rendőri igazoltatások dokumentálására - éppen úgy, ahogyan az az Egyesült Államok rendőrségénél bevett gyakorlat.

Az új E-tanú-változatot Kaposvárott és Veszprémben tesztelték, a tapasztalatok szerint az általa nyújtott képek és adatok nemcsak a közlekedési vétségek bizonyítását könnyítik meg, hanem segítségével az eljáró rendőrök tevékenységét is értékelhetik a feletteseik. Mindezek alapján a rendőrség további készülékeket rendelt, akárcsak polgárőr szervezetek, amelyeknek - mivel szerényebb eljárási jogkörrel rendelkeznek - még fontosabb, hogy egyértelműen bizonyíthassák megállapításaikat.

Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint az E-tanú termékéletciklusa üzleti szempontból még a befektetési időszakban jár. A hazai és a külföldi baleseti igazságügyi szakértők érdeklődése jó referenciát, reklámot jelent, nagyobb bevétellel kecsegtető piacuknak azonban az autójukra viszonylag sokat költő tulajdonosok jelenleg idehaza mintegy 30 ezresre becsülhető táborát tekintik. Azokat, akik például 100-300 ezer forint értékű egyszeri, illetve néhány ezer forintos havi előfizetői kiadással műholdas járműkövető rendszert építtetnek be az autójukba. Posgay szerint az egyszeri 100 ezres kiadással megszerezhető E-tanú legalább olyan hasznos berendezés, mint a műholdas járműkövető eszközök.

A gyártónál úgy számítanak, hogy a biztosítók érdeklődését azután keltheti fel a készülék, ha jobban elterjed. További nagyon jelentős piaci esélyt adhat, ha megvalósul a cikk elején említett, egyelőre javaslatként megfogalmazott jogszabály, amely szerint 2009-től az EU-ban kötelezővé tennék az autókban az adatrögzítők használatát. A Metalektro tervezi további E-tanú-változatok kifejlesztését is.

Hamarosan bemutatnak például egy olyan típust, amellyel a vasúti kereszteződések vagyonvédelme erősíthető, minthogy segítségével például rögzíthető, ha valaki letöri a félsorompót. (A mintegy másfél évtizedes múltra visszatekintő társaság egyébként fő tevékenységeként a vasúti biztonsághoz kapcsolódó műszerek fejlesztésével foglalkozik.) Posgay György elmondta, jelenleg csak játszanak a gondolattal, hogy az E-tanú kifejlesztésével megelőzték korunkat, ami az említett európai uniós rendelkezés megvalósulása nyomán jelentős piaci sikert hozhat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások