Májustól kell a digitális tachográf

Májustól kell a digitális tachográf

2006. április 17. 10:36, Hétfő
A 3,5 tonna össztömegű vagy kilencnél több ülőhellyel rendelkező gépjárműveket május 1-jétől első alkalommal forgalomba helyezni már csak digitális menetíró készülékkel (tachográffal) lehet, ám több uniós tagállam mellett Magyarországon is késhet a hatóság a kártyakibocsátásokkal - mondta Szilvási Bertalan, a Közlekedési Főfelügyelet (KFF) főosztályvezető-helyettese.

Az erről szóló uniós rendelkezés április 11-én jelent meg az EU hivatalos lapjában, és hatályba 20 nappal később, vagyis május 1-jén lép. Szilvási Bertalan kiemelte, hogy a KFF május elsejére még nem lesz képes a kártyák kiadására, szerinte az csak június első felében kezdődhet meg. Ennek oka, hogy a plasztikkártyákra és a szoftverekre kiírt közbeszerzési pályázatok elhúzódtak. A szakember szerint az új digitális tachográf kártyák kiadásáig az analóg menetíróval felszerelt teherautókkal lehet fuvart lebonyolítani az EU területén.

Az új digitális tachográf rendszerben használatos kártyák megszemélyesítésére, kézbesítésére, valamint a tanúsítvány kiadó feladatainak ellátására a KFF írt ki európai uniós közbeszerzési pályázatot, és az alapján ez év január 24-én döntöttek a Pénzjegynyomda Rt., és a pályázatban hitelesítés-szolgáltató alvállalkozóként jelen lévő NetLock Kft. mellett. A nyertes cégek öt éven keresztül 51.000 tachográf kártyát bocsátanak ki a Közlekedési Főfelügyelet közreműködésével. Egy kártya és kiadásának díja várhatóan 11 ezer forint lesz.

A főosztályvezető-helyettes szerint a digitális menetíró projekt megvalósulásával hatékonyabb lesz a gépjárművezetők, az üzembentartók és a digitális tachográffal foglalkozó szervízek, illetve műhelyek közötti kommunikáció, s áttekinthetőbbé válik az árufuvarozás folyamata. Az új rendszer a közúti közlekedésben alkalmazott analóg tachográf rendszert váltja fel és kizárja a korábbi visszaélések lehetőségét az üzemanyag manipuláció, a pihenőidők és a sebességkorlátok be nem tartását illetően. A digitális menetíró készülék olyan elektronikus érzékelő, amely a jármű használata során számos adatot rögzít, például a jármű sebességét, a buszok és teherautók indulási és megállási időpontját. Képes érzékelni az összesen megtett távolságot, illetve az egyes utak hosszát is. A digitális tachográf segítségével a hatóságok hatékonyabban tudják ellenőrizni a fuvarozó cégeket. Az eszköz alkalmazásával könnyen megállapítható, hogy a vállalatok betartatják-e a gépjárművezetőkkel a kötelező pihenőidőt, nem dolgoztatják-e túlzott mértékben a sofőröket. A kötelező pihenőidők betartása segíthet elkerülni a sofőrök fáradtságából eredő baleseteket, amire számos példa volt az elmúlt években Magyarországon is.

A digitális technológián alapuló új típusú menetíró készülékekhez négyféle - gépjárművezetői, műhely-, üzembentartói- és ellenőri - chipkártyára van szükség. Az összesen 51.000 kártyát várhatóan mintegy 5 év alatt bocsátják ki: ezen belül mintegy 1.000 ellenőri, 1.000 műhely, 12.500 üzembentartói, valamint több mint 36.000 gépjárművezetői kártyát adnak ki a kérelmezők részére.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások