Vírus az RFID-ben

Vírus az RFID-ben

2006. április 18. 23:59, Kedd
Az amszterdami Vrije Universiteit arra hívja fel a figyelmet, hogy a komputervírusok terjedhetnek az RFID-címkék közvetítésével is.

Sok szakértő már korábban is figyelmeztetett erre a lehetőségre, ám most sikerült először a gyakorlatban működő példát mutatni erre az igen kellemetlen jelenségre. A holland tudósok bemutatták, hogyan lépked át a vírus egy RFID-címkéről a leolvasóba, majd a leolvasóhoz csatlakozó számítógépes rendszerbe, majd onnan egy másik RFID-címkére. Egy repülőgépen ez lehetővé teszi például, hogy egy megfertőzött RFID-címkével lyukat üssenek a csomagellenőrző rendszerbe, amelyen át ellenőrizetlen pakkok kerülhetnek a repülőgépekre. Ráadásul a lyukképző vírus továbbterjedhet más repterekre is.

Ennek alapján a hollandok Pandora szelencéje néven jegyzik felfedezésüket. Most, hogy világossá vált a probléma, szakértők úgy vélik, az RFID-fejlesztők talán nekilátnak kiküszöbölni azt. Csakhogy ez nem lesz könnyű, hiszen az RFID lényege az volt, hogy egy nagyon olcsó, univerzális, intelligens azonosítási eljárást hozzanak létre, ennek megfelelően a biztonságra csekély hangsúlyt fektettek - derül ki a The New York Times tudósításából.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások