Mégis lesz Toy Story 3

Mégis lesz Toy Story 3

2006. május 10. 23:33, Szerda
Egyszer már leállították, most azonban ismét zöld utat kapott a Pixar világsikerű animációs filmje, a Toy Story. A munkálatok már el is kezdődtek, ám a bemutató időpontja egyelőre ismeretlen.

Ismét felröppent a hír, miszerint a Pixar legelső animációs filmje is trilógiává bővül. Az egyszer már leállított projekt jelenleg még kezdeti fázisban leledzik.

Amint arról mi is beszámoltunk, a Pixar és Disney közötti megegyezés egyik feltétele az volt, hogy leállítják a Pixar-filmek folytatásainak (köztük a Toy Story 3-nak) a készítését. Ezt maga John Lasseter, a lámpás csapat vezetője jelentette be. Hozzátette azt is, miszerint egy filmet csak akkor lehet elkészíteni, ha adott hozzá egy jó forgatókönyv.


Meddig szórakoznak még velünk?

Az akkor még állítólag nem állt rendelkezésükre. A mai napon viszont a Disney vezető producere, Robert Iger bejelentette, hogy mégis lesz Toy Story 3. Ám azon nem a Pixar, hanem a Disney belsős emberei - feltehetően a Circle 7 csapata - kezdtek el ügyködni.

A rendezői teendőkkel Bradley Raymondot bízták meg. Ez nem túl jó hír, főként annak fényében, hogy az említett úriember a Disney csak videótékákban fellelhető folytatásain dolgozott (Pocahontas 2, Oroszlánkirály 3). A harmadik, a Játékháború 2008-ban kerül a mozikba.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások