Tarolnak a magyar filmek a fesztiválokon

Tarolnak a magyar filmek a fesztiválokon

2006. június 3. 23:22, Szombat
Várhatóan október első hetében kerül a magyar mozikba Kocsis Ágnes első nagyjátékfilmje, a nemrég véget ért Cannes-i filmfesztiválon telt házak előtt vetített Friss levegő a Mokép Rt. forgalmazásában - nyilatkozta Pusztai Ferenc, a gyártó KMH Film producere.

Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy alkotónak, főleg egy fiatal, frissen diplomázott rendezőnek két műve is meghívást kapjon a filmművészet legjelentősebb fesztiváljára, a Cannes-i mustrára. Nos, ez történt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tavaly végzett Kocsis Ágnessel, aki A vírus című rövidfilmjét a filmfőiskolások vizsgaműveiből válogató Cinéfondation szekcióban, a Friss levegő című diplomafilmjét pedig a kritikusok hete programban mutathatta be.

A Cinéfondation versenybe 1100 filmet neveztek be, a beválogatott 17 alkotásból pedig a zsűri négyet díjazott, köztük Kocsis 27 perces kisfilmjét, amely a megosztott harmadik díjat nyerte el. A francia kritikusok saját válogatásukba mindössze hét filmet hívtak meg, közöttük az anya-lánya kapcsolatot ábrázoló Friss levegőt. A filmet nagy közönség- és szakmai figyelem kísérte Cannes-ban, a nemzetközi értékesítését végző francia cégnek, az F for Filmnek már sikerült eladnia art mozis forgalmazásra több európai országba és Koreába - tette hozzá Pusztai. A Friss levegő már meghívást kapott a cannes-ihoz hasonlóan A kategóriás Karlovy Vary-i filmfesztiválra, a londonira, a torinóira, valamint izraeli és horvátországi megkeresések is érkeztek az alkotókhoz.

Az idei Magyar Filmszemlén az elsőfilmeseknek járó Simó Sándor-díjat nyert Friss levegő gyártási költsége 18 millió forintot tett ki, majd a filmszemlés sikerét követően a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) mintegy 20 milliós és a Nemzeti Kulturális Alapprogram egymilliós támogatást adott a film utómunkálataira és kópiáinak elkészítésére. A Friss levegő a diplomafilmektől eltérően nem rövidfilm lett, mivel a filmművészeti egyetem egy végzős alkotás elkészítését mindössze 4,5 millió forinttal támogatja, hanem Pusztai Ferencnek és a KMH Filmnek köszönhetően egy 109 perces játékfilm. A KMH döntően önerőből teremtette elő a gyártási költséget. (A Friss levegőben, mint a diplomafilmekben általában, a legtöbb színész és szakember ingyen vagy nagyon csekély honoráriumért vett részt.)

A KMH-t - a reklámfilmes Ark Group Kft. tulajdonosaként és produkciós igazgatójaként dolgozó - Pusztai és akkor még főiskolás rendezők hozták létre 2003-ban, azzal a céllal, hogy fiatal filmeseknek teremtsenek bemutatkozási lehetőséget. (Pálfi György, Krasznahorkai Balázs, Gigor Attila és Almási Réka rövidfilmjei mellett Fischer Gábor Montecarlo című játékfilmjének volt társproducere Pusztai.) A KMH-nak idén két új filmterve van, az egyik Kocsis Ágnes második (művész)filmje, a másik pedig egy szélesebb közönséget megcélzó autósmozi. Kocsis Ágnes új filmjének büdzséje már a magyar filmes átlagot, a 150 millió forintot közelíti majd, köszönhetően az MMK új - a fesztiváldíjak és nézőszám alapján megállapított - normatív támogatásának és a kedvező cannes-i fogadtatásnak - mondta Pusztai.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások