Jövőre jön a cseh elektronikus útdíj

Jövőre jön a cseh elektronikus útdíj

2006. június 18. 23:59, Vasárnap
A Csehországban 2007 januárjától bevezetendő elektronikus útdíjrendszer egyelőre csak az autópályákra és a gyorsforgalmi utakra fog vonatkozni, az összesen 970 kilométer hosszú útvonalon az első fázisban csak a 12 tonnánál nehezebb kamionok sofőrei fizetnek majd.

Az első osztályú műutakon 2007. július 1-jétől vezetik be a rendszert - közölte Marcela Zizková, a cseh közlekedési minisztérium szóvivője. A Paroubek-kormány nem dolgozta ki a végleges ártarifákat, ám az előzetes értesülések szerint egy-egy sztrádaszakaszon akár 10 cseh koronába (mintegy 100 forint) is kerülhet 1 kilométernyi autópálya használata. Prága az elektronikus útdíj bevezetésétől évi 10 milliárd cseh koronányi bevételt remél, ami a kamionosoknak eladott matricákból jelenleg befolyó összeg tízszerese.

Milan Simonovsky szakminiszter szerint a választásokat követően megalakuló kormány az elektronikus útdíjat kiterjeszti valamennyi 3,5 tonnánál nehezebb járműre, ezáltal a befolyó éves összeg 24-25 milliárd koronára emelkedhet. Az elektronikus útdíj műszaki rendszerét a Kapsch cég építi ki; az infrastruktúra telepítése és tíz éven át történő működtetése fejében 22 milliárd koronát kap a cseh államtól.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások