Jelentősen csökkent a Philips profitja

Jelentősen csökkent a Philips profitja

2006. július 17. 11:57, Hétfő
A holland Philips, a legnagyobb európai fogyasztói elektronikai gyártó és a világ legnagyobb fényforrásgyártója hétfőn 301 millió eurós adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 69 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 983 milliónál, de majdnem kétszer annyit az első negyedévinél.

Az elemzők 353 millióra számítottak most. A tavalyi második negyedben nagy, 753 millió eurós könyv szerinti nyereséget számoltak el az amerikai Navteq Corp.-ban lévő részvényekért, idén ilyesfajta egyszeri tétel nem ismétlődött. A beszámolóban dicsérték a szerves fejlődést a fogyasztói elektronikai, a háztartási berendezések, a higiéniai készülékek és a félvezetők részlegében, amelyből a forgalomnövekedés főleg származott.

Az üzemi eredmény 367 millió euró lett, több mint kétszerese az egy évvel korábbi 147 milliónak. A forgalom, 7,6 milliárd euró, 10 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőtti 6,9 milliárdot. A cég idei terve változatlanul 7-10 százalékos ráta az üzemi eredménynél - ez a második negyedben 4,8 százalékos volt -, a forgalmat 5-6 százalékkal akarják növelni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások