Rambo a bíróságra megy

Rambo a bíróságra megy

2006. október 17. 11:14, Kedd
A Weinstein Co. beperelte a Rambo IV: In the Serpent's Eye című Stallone filmet gyártó Nu Image produkciós céget. Szerintük a cég megszegte a 2004-ben megkötött szerződést, mikor a Lions Gate-nek adta a forgalmazás jogait.

Sylvester Stallone második visszatérése ismét veszélybe került. A Rocky Balboa után másik klasszikusát, a vietnámi veterán Rambot próbálja újból feléleszteni.

Ám a Weinstein-testvérek kicsit bekevertek a dolgokba - mondjuk jogosan. Történt ugyanis, hogy a Weinstein Co. 2004-ben átadta a Rambo-franchise jogait a Nu Image produkciós cégnek, amely el is kezdte a film előkészületeit. A szerződésben - számos más egyéb pont mellett - egy komoly kikötés volt: az úgynevezett "First Look" (jog az elkészült filmtervezet első megtekintésére) a Weinstein Co-t illeti.

Minden haladt a maga útján, míg a hétvégén a Nu Image megkötötte a forgalmazási szerződést a Lions Gate stúdióval. Ez természetesen nem tetszett az időközben The Weinsteins névre keresztelt testvérpárnak és beperelték a produkciós céget szerződésszegés miatt.

Jelen állás szerint ez a per nem okozhat komolyabb fennakadást a januárban kezdődő forgatás munkálataiban, hiszen maximum a Lions Gate és Nu Image közötti szerződést kell visszavonni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások