Több telefonnal is kevesebbet keresett a Nokia

Több telefonnal is kevesebbet keresett a Nokia

2006. október 19. 18:21, Csütörtök
A világ első számú mobiltelefonokat gyártó vállalatának, a finn Nokiának az idei harmadik negyedévben 20 százalékkal volt nagyobb az árbevétele, mint egy évvel előtte, elérve a 10,1 milliárd eurót, de eredménye ez idő alatt romlott 4 százalékkal és 845 millió euró lett.

Az idei harmadik negyedévben 88,5 millió darabot adott el telefonjaiból, ez a 2005. harmadik negyedévi eladásait harmadával múlja fölül. Ennek köszönhetően a finn vállalat közlése szerint a globális mobilpiacon élvezett részesedését 3 százalékponttal 36 százalékosra tudta növelni, megerősítette vezető pozícióját.

A vállalat eredményének romlását javarészt indokolhatja, hogy a mobilkészülékek átlagára az egy évvel ezelőtti 102 euróról mára 93 euróra esett vissza. A Nokia elsősorban azzal növelte világpiaci részesedését, hogy csökkentette készülékei árát.

A Strategy Analytics nemzetközi piackutató vállalat ugyancsak csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy a világon az idei harmadik negyedévben 256 millió készüléket szállítottak le a gyártók, minden korábbinál többet egy negyedév leforgása alatt. A múlt év harmadik negyedévéhez képest a szállítások mennyisége 22 százalékkal nőtt. A cég a Nokia nemzetközi piaci részesedését "csak" 35 százalékosra teszi.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások