A nagy szolgáltatókat kárhoztatja az NHH

A nagy szolgáltatókat kárhoztatja az NHH

2006. november 9. 11:04, Csütörtök
A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa közleményében felszólította a jelentős piaci erejű szolgáltatókat, hogy ne gátolják a hírközlési verseny fejlődését.

Az NHH közleménye szerint a nagy szolgáltatók elzárkóznak attól, hogy saját előfizetőik hívásait egy harmadik szolgáltató hálózatán keresztül olyan telefonszolgáltatást nyújtó vagy nyújtani kívánó kábeltelevíziós szolgáltatók hálózatába továbbítsák, amelyek vele közvetlenül nem kapcsolódnak össze - jelentette be az NHH csütörtökön. A Tanács szerint az érintett szolgáltatók eljárása ellentétes az Elektronikus hírközlési törvény szellemével. Az NHH közölte, hogy amennyiben nem tudják, vagy nem kívánják a piaci anomáliát feloldani, akkor a piaci verseny és a fogyasztók érdekében a hatóság jogi eszközökkel fogja kikényszeríteni, hogy a törvény és a verseny szellemében járjanak el, és ne korlátozhassák a magyar hírközlési piac fejlődését. A közlemény szerint a nagyobb kábeltelevíziós szolgáltatók hálózatain nyújtott hangszolgáltatás az elmúlt években nagy mértékben hozzájárult a vezetékes telefonálás költségeinek csökkenéséhez - egyben a lakossági piacon a verseny kialakulásához. A kisebb cégek belépése a piacra jelentősen növelheti a versenyt, mivel közel megkétszerezné azon háztartások számát, amelyek a vezetékes szolgáltató mellett a kábelszolgáltató hálózatán keresztül is igénybe vehetik a hangszolgáltatást.

A jelentős piaci erejű szolgáltatók a harmadik (tranzit) szolgáltatón keresztüli összekapcsolás megtagadásával az érintett kisebb kábeltelevíziós szolgáltatók számára gyakorlatilag lehetetlenné teszik a piacra lépést, és egyben gátolják a magyarországi hírközlési verseny kiteljesedését, illetve a fogyasztói és iparági érdekek érvényesülését is.

Az NHH Tanácsának közleménye szerint az elektronikus hírközlési törvény rendelkezései nem feltételezik, hogy egy adott jogviszonyban szereplő valamennyi szolgáltató közvetlen összekapcsolási szerződéssel rendelkezzen, hiszen a hálózatok csatlakoztatásának egyik célja éppen az, hogy biztosítsa az információcsere lehetőségét az egyik szolgáltató és bármely más szolgáltató felhasználói között. A hírközlési piac liberalizációja, a piaci verseny biztosítása és a fogyasztók érdekei éppen azt igénylik, hogy a telefonszolgáltatást nyújtani kívánó szolgáltató megjelenhessen a piacon akár más szolgáltatón keresztüli közvetett összekapcsolás útján is, és hogy ennek felhasználóit valamennyi más szolgáltató felhasználói is elérhessék.

A Tanács a piaci verseny fejlődése szempontjából mindenképpen szükségesnek tartja, hogy a jelentős piaci erejű szolgáltatók saját előfizetői hívásainak a kisebb szolgáltatók hálózatába történő továbbítását akkor is vállalják, ha a kisebb szolgáltató csak harmadik szolgáltató hálózatán keresztül képes saját előfizetői hívásait a jelentős piaci erejű szolgáltató hálózatába továbbítani, illetve az onnan érkező hívásokat végződtetni. Természetesen ennek feltétele az, hogy a harmadik szolgáltató vállaljon felelősséget mind a jelentős piaci erejű szolgáltató előfizetői hívásainak továbbításáért, mind pedig a jelentős piaci erejű szolgáltatónál a harmadik szolgáltató hálózatának igénybevételével keletkező többletköltségek átvállalásáért.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások