WoW Burning Crusade megjelenési dátum

WoW Burning Crusade megjelenési dátum

2006. november 12. 12:50, Vasárnap
A Blizzard vigyázó kezei alatt lassan végleges formát öltő Burning Crusade-ra több millióan egyre türelmetlenebbül várnak. Már nem kell sokáig.

A cég hosszú hallgatás után végre részleteket is elárult, így többek között megtudtuk, hogy a BC Európában és Amerikában is január 16-án kerül a piacra, és ami talán legalább annyira fontos, a puritán változat ára 35 euró, míg a gyűjtői csomag pont a duplájába, azaz 70 euróba fog kerülni. Átszámolni nem érdemes, ugyanis a forint hetek-hónapok óta egy hullámvasutat is megszégyenítő módon járkál fel-alá.

"A World of Warcraft népszerűsége töretlen, napról-napra többen merülnek el a virtuális világban. A Burning Crusade lesz az első igazán hatalmas mérföldkő a játék életében. Ezzel a kiegészítővel is maximálisan ki szeretnénk szolgálni a játékosokat, ezért a megjelenés előtti utolsó pillanatig lépten-nyomon tesztelni fogjuk a programot." - nyilatkozta Mike Morhaime, a Blizzard elnöke és egyben egyik alapítója

Akkor még egyszer a dátum. Január 16-án (kedd), aki példányhoz szeretne jutni, az ne csináljon magának programot.

A játék hivatalos oldala

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások