A mobil WiMAX-ot támogatja a Samsung

A mobil WiMAX-ot támogatja a Samsung

2006. december 1. 10:10, Péntek
A dél-koreai vállalat a technológia egyik legnagyobb támogatója lesz a következő években.

A Samsung 2007-ben több mint 320 millió dollárt akar fordítani a mobil WiMAX támogatására. Ebből az összegből kizárólag a mobiltelefonokban és más készülékekben, például notebookokban használható mobil WiMAX adaptereket és más berendezéseket fognak fejleszteni. A bázisállomások és a helyhez kötött vevőkészülékek kifejlesztésére a cég már korábban 550 millió dollárt különített el.

"Most még nyugodt ez a piac, de 2008-tól már óriási lesz az érdeklődés" - nyilatkozta Lee Ki-tae, a Samsung távközlési részlegének vezetője.

A mobil WiMAX a 3G szabványnál olcsóbban teszi majd lehetővé a nagy sávszélességű adattovábbítást. Elemzők szerint a jelenlegi 3,5 millióról 2010-re 27,7 millióra nő majd a WiMAX-ot használók száma. A piaci forgalom pedig a következő négy évben az előrejelzések szerint meg fogja haladni a 3,9 milliárd dollárt. A Samsung a kezdetektől részt vesz a WiMAX fejlesztésében, a cég szakemberei építették a világ első ilyen hálózatait.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban