Létkérdés a Vista sikere

Létkérdés a Vista sikere

2006. november 30. 23:59, Csütörtök
Az üzleti felhasználók már megvásárolhatják a Microsoft új operációs rendszere, a Windows XP-t felváltani hivatott Vista licencét.

A számítógépgyártók a licencek átadásának csúszása miatt csak feleannyi pc-re tudják telepíteni a Vistát, mint amennyire szerették volna - állítja az IDC informatikai piackutató cég szakértője. A magánfelhasználóknak január utolsó napjáig kell várniuk a programra, de ez már igazán semmiség ahhoz képest, hogy a szoftver fejlesztése öt éven át tartott, a sorozatos halasztások miatt két évvel később kerül piacra, mint tervezték, sőt még a mostani karácsonyi vásárra sem sikerült a boltokba juttatnia a Microsoftnak.

Hiába dolgozott tehát tízezer ember az új program megalkotásán, az egyebek mellett a korábbi operációs rendszerekhez képest jelentősen feljavított biztonsági képességek kialakítása sok időt vett igénybe. Emellett bevárták a Microsoft Office irodai programcsomag 2007-es verziójának elkészültét, amellyel együtt dobják piacra a Vistát.

A Windows a világ asztali számítógépeinek 90 százalékán fut, és a Microsoft azt reméli, hogy a felhasználók a Vistával fogják felváltani Windows programjaikat. Ez létkérdés a nagyvállalat számára, hiszen a operációs rendszer és az irodai programok értékesítése együtt éves árbevételének közel kétharmadát adja, és ennél még nagyobb arányban részesednek a profitból.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások