Kitiltották a mobilokat a görög iskolákból

Kitiltották a mobilokat a görög iskolákból

2006. december 7. 21:00, Csütörtök
Kitiltották a mobil telefonokat a görögországi általános és középiskolákból azzal a magyarázattal, hogy megzavarják a tanítást.

Az oktatási minisztérium rendelete azonnal hatályba lépett. A tanulóknak tilos mobiltelefonok használata, sőt a bevitele is az iskola területére, kivéve rendkívüli eseteket, de ekkor is kikapcsolt állapotban a táskában kel tartani - hangzik a rendelet.

A tilalom előzményei közé tartozik egy erőszakoskodási eset is, amelynek egy 16 éves lány volt az áldozata októberben, Évia szigetén. A lányt négy fiú támadta meg, s egy társuk állítólag mobil telefonnal filmre vette az esetet. A négy diákot nemi erőszakkal vádolják, három társukat pedig bűnrészességgel. A rendőrség a telefont lefoglalta, hogy rekonstruálja a felvételt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások