Az NHH-t tartják a régió vezető hatóságának

Az NHH-t tartják a régió vezető hatóságának

2006. december 11. 14:12, Hétfő
Jelentősen javult a magyar hírközlési szabályozás és a Nemzeti Hírközlési Hatóság munkájának megítélése, derül ki a közel százötven tagot számláló Európai Alternatív Távközlési Szolgáltatók Szövetsége (ECTA - European Competitive Telecommunications Association) által frissen kiadott szabályozói eredményességvizsgálat (Regulatory Scorecard) adataiból. Az ECTA által vizsgált tizenhét európai uniós ország között Magyarország az egy évvel korábbi tizenegyedik helyről a nyolcadikra lépett előre.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke, Pataki Dániel szerint az ECTA-rangsorban elfoglalt nyolcadik hely azt mutatja, hogy az NHH jó úton jár azzal, hogy minden lépésével a tisztességes piaci verseny erősítésére, az árak mérséklésére, a választék bővítésére, azaz a fogyasztói érdekek minél magasabb szintű kiszolgálására összpontosít. A nyolcadik helyezés ugyanakkor azt is jelzi, hogy a javuló megítélés ellenére fejlődhet még a hazai szabályozás gyakorlata.


Az ECTA az EU-hoz 2004-ben csatlakozott tíz ország közül idén is csak három ország hírközlési piacát vette figyelembe és értékelte, ebben a körben pedig a magyar szabályozás mindhárom fő területen a legmagasabb pontszámot érte el. A rangsorban hazánk Csehország és Lengyelország mellett hét régebbi EU-tagállamot is megelőzött, azaz a magyarországi szabályozás jobbnak, hatékonyabbnak bizonyult, mint például az ír, portugál, finn, osztrák, belga, német vagy görög.

A tavalyi vizsgálathoz hasonlóan a legjobb eredményt az angol, a dán és a francia hatóságok érték el. Magyarország a tavalyi tizenegyedik helyről a nyolcadikra lépett előre. Az NHH a legjobban idén is az Intézményi keretek témakörben szerepelt, ahol az európai alternatív szolgáltatók többek között azt vizsgálták, mennyire valósult meg az európai hírközlési keretszabályozás átültetése, hogyan fejlődött a piac. Az NHH teljesítményét ebben a témakörben csak a dán hatóság múlta felül.

Az ECTA három fő szempont alapján vizsgálta az európai hírközlési piacot, áttekintve az intézményi kereteket, a piacra lépés lehetőségét, valamint a szabályozás hatékonyságát. Közel száz kérdést intézett az egyes országokban működő alternatív szolgáltatókhoz, illetve hatóságokhoz majd ezeket értékelve alakította ki a végső sorrendet.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások