MTV: pénz áll a házhoz

MTV: pénz áll a házhoz

2006. december 12. 11:08, Kedd
Tiszta lappal kezdheti a 2007-es évet a Magyar Televízió, hisz minden évek óta húzódó rendezetlen ügyére sikerült megoldást találni. Az új életet részben már új helyen folytathatja a köztelevízió.

Megszületett a megállapodás a kulturális, a gazdasági tárca és a Magyar Televízió (MTV) között az intézmény archívuma kapcsán az idei "ellentételezésről". Az MTV 2006-ban a tavalyi összeghez hasonló nagyságrendű pénzre, mintegy négymilliárd forint körüli összegre számított azért, hogy archív anyagainak felhasználási jogát átadja Nemzeti Audiovizuális Archívumnak, ám ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy ebből "első körben" másfél milliárd forinthoz jut.

Czeglédi László, az MTV Közalapítvány elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy természetesen igényt tartanak a fennmaradó összegre is. A köztelevíziónak gondot okoz a hiányzó mintegy 3 milliárd forint, de a vezetésnek vannak elképzelései, tervei ennek áthidalására - mondta Czeglédi. Az MTV kuratóriumi elnöke arról is beszámolt, hogy lezárták az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt.-vel egy ideje húzódó peres eljárásukat. Ennek során kétmilliárd forint körüli összeg volt a tét, a televízió ugyanis tartozott a Szabadság téri székház bérleti díjával a vagyonkezelőnek, ugyanakkor az MTV-nek is voltak követelései. A mostani egyezség során arra jutottak, hogy egyik fél sem fizet a másiknak, ám ez a televízió tőkehelyzete szempontjából mégis kedvező döntés volt - hangsúlyozta Czeglédi.

Rövidesen megoldás születik a közmédiumok áfafizetési problémájára is. A költségvetési törvény ugyanis rendezi azt a joghézagot, amely korábban értelmezési vitára adott lehetőséget például annak kapcsán, hogy kinek, miként, milyen áfát kell és lehet elszámolnia. Az új megoldás mindenképpen kedvezőbb az MTV számára a jelenlegi gyakorlathoz képest, s bár a köztelevíziónak részletekben egymilliárd körüli áfát kell majd befizetnie a büdzsébe, az összeg már korábban is szerepelt az intézmény nyilvántartásában - tette hozzá Czeglédi.

Az elnök hangsúlyozta, hogy mindezek révén az MTV-nek most sikerült az összes, évek óta rendezetlen ügyre megoldást találnia, s ezzel a köztelevízió tőkehelyzete is rendeződik. Az MTV idén várhatóan nullszaldós mérleg szerint eredményt érhet el, így már a második olyan évét zárhatja, amikor gazdálkodása nem volt veszteséges - mondta az elnök.

Eközben az érintettek dolgoznak az MTV új székházának építésével kapcsolatos szerződések előkészítésén, az épületet várhatóan másfél-két év múlva veheti birtokba a köztelevízió. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megvárja a Szabadság téren azt a jövő év közepi időpontot, amikor az épület tulajdonosa már piaci alapra helyezheti a bérleti díjat. A tervek szerint ugyanis az új gyártóbázis beruházása a régi 8-9-es stúdiók fejlesztésével kezdődik, ami 2007-re várhatóan elkészül, s ezekbe - ideiglenesen - átköltöztetik a televíziót mindaddig, amíg nem foglalhatja el végső helyét.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások