Alternatív hajtású járművek versenye Budapesten

Alternatív hajtású járművek versenye Budapesten

2006. december 20. 08:45, Szerda
A győri Széchenyi István Egyetem Hallgatói Külügyi Bizottsága ismét meghirdeti az Alternatív Hajtású Járművek Versenyét, a II. Széchenyi Futamot.

A szervezők 2006. tavaszán az I. Széchenyi Futam megrendezésekor szinte meglepődve tapasztalták, hogy az innovatív technológiák úttörőit egy teljesen új és mondhatni kiforratlan rendezvény keretén belül milyen nagy számban lehet megmozgatni. Az ország különböző egyetemeiről, főiskoláiról már a kezdetekkor tizenöt csapat jelezte, hogy vannak komoly, a versenyszabályzatnak maradéktalanul megfelelő terveik, amelyek megvalósítását két hónapon belül megoldhatónak találják.

Most úgy akarják tovább növelni a résztvevők számát, hogy az alternatív hajtású járművek közötti versenyt differenciáltan, különböző szinteken és formában igazítják a célközönség igényeihez, szellemi és anyagi kapacitásához. Ennek megfelelően 2007. tavaszán - a Széchenyi Futam sikeres fogadtatásán felbuzdulva - az országban elsőként életre hívják az Elektro Go-kart elnevezésű versenysorozatot, mint az alternatív hajtású járművek versenyének professzionális, nemzetközi szintig fejleszthető formáját, valamint a Széchenyi Futamra nevező járműveket is két csoportra osztják: a megfelelő gyártókapacitás megléte esetén gyakorlatilag azonnal piacra vihető szerkezeteket a "Profi", az újrahasznosított anyagokat felhasználó járműveket az "Amatőr" kategóriába.

A folyamatos fejlesztések ösztönzésére, az új technológiák eredményeinek gyors visszajelzésére lassan száz éve a versenysport a legideálisabb. A szériaérett járművek gyártásában korszerűnek tartott technológiák szinte kizárólag a versenysportban debütálnak. Itt alapvető érdeke valamennyi versenyzőnek, fejlesztőnek és gyárnak, hogy egymást megelőzve bátran alkalmazzanak olyan innovatív ötleteket, amelyekkel egyre jobb eredményeket érhetnek el. A csapatok és szponzorok mellet az állandó versengés - és ezzel együtt a korszakalkotó újítások folyamatos igénye - kedvező hatással van fejlesztőkre, tudásközpontokra, kutatókat támogató szervezetekre egyaránt.

A második futamra 2007. február 1-jéig olyan 2-7 fős csapatok jelentkezését várják, amelyek tagjai vállalják egy alternatív energiaforrás felhasználásával működtetett jármű megtervezését, elkészítését és a versenyen való részvételt. Céljuk a csapattagok számára lehetőséget biztosítani az elméleti oktatás alatt keletkező, valamint az egyénileg meglévő innovatív ötletek megvalósításához, valamint a verseny formáját magára öltő találkozó során mindezen elképzelések és alkotóik találkoztatása. A futamra elkészülő modellek egy későbbi tanulmány, vagy komoly, cégek által finanszírozott fejlesztések alapjaiul is szolgálhatnak.

A csapatok versenyre jelentkezésének feltétele, hogy vállalják egy, a versenyszabályzatban meghatározott feltételek szerinti jármű megtervezését, kivitelezését valamint a versenyen való megmérettetést.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások