Csak két évig kell megőrizni az adatokat

Az elektronikus hírközlésről szóló törvény módosítása is szerepel a kormány aktuális jogalkotási programjában.

A változtatás szükségességét uniós jogharmonizációs okok magyarázzák: Brüsszel ugyanis még 2006 tavaszán elfogadta az adatmegőrzéssel kapcsolatos irányelvet. A magyar jogszabály ugyan rendelkezett az adatmegőrzés kötelezettségéről, de elég homályosan írta le, hogy a szolgáltatóknak pontosan milyen adatokat kell megőrizniük.

Az elektronikus hírközlési szolgáltató a számlázás és a díjak beszedése, valamint az előfizetői szerződések figyelemmel kísérése céljából egyebek mellett a következő adatokat kezelheti: az előfizetői hozzáférési pont hívószámát, illetve a kommunikációban részt vevő előfizetők, felhasználók hívószámait, a kommunikáció kezdő és záró időpontját, az adatforgalom irányát, valamint a továbbított adat terjedelmét. A mobilhálózaton történő kommunikációnál pedig egyebek mellett az adott szolgáltatás nyújtásának időpontjában az adott cellaazonosítóhoz tartozó cella tényleges földrajzi helyének meghatározását lehetővé tevő adatokat. A szolgáltatók természetesen az internetes kommunikációval kapcsolatos adatokkal is rendelkeznek.

A szolgáltatók a számlázással kapcsolatosan egy évig és 30 napig kötelesek megőrizni az általuk kezelt adatokat, és a tervezet szerint összességében két évig kell tárolniuk ezeket - ez korábban három év volt. Ez idő alatt az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles nemzetbiztonsági, honvédelmi érdekből, illetve a közbiztonság védelme, valamint bűncselekmények üldözése céljából átadni vagy hozzáférhetővé tenni a felhasználó, illetve előfizető bármilyen kért adatát a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, nyomozó hatóságoknak, ügyészségeknek, valamint bíróságoknak. A jogszabály tervezete azt is kimondja, hogy az adatokat átvevőket a szolgáltatóval azonos titoktartási kötelezettség terheli.

A gazdasági tárca az elektronikus hírközlésről szóló törvényhez kapcsolódó rendeletben teremtené meg a segélyhívások támogatásának jogszabályi alapjait, aminek következtében könnyebben kiszűrhetőkké válnak a fals hívások, de olyan esetekre is megoldást hoz a rendelet, amikor például a hívást kezdeményező beteg már nem tudja elmondani, hogy milyen földrajzi helyről kezdeményezte a segélyhívást. Az új rendeletnek köszönhetően tehát gyorsabb, hatékonyabb lehet a segélyre szoruló ellátása.

A jelenlegi gyakorlat ugyanis az, hogy a segélyhívó számot (104,105,107,112) tárcsázó ügyféltől a hívást fogadó "bemondás alapján" tájékozódik arról, hogy a segélyt kérő honnan kezdeményezte a hívást. A segélyszolgálatnak szükség esetén lehetősége van a szolgáltatónál telefonon érdeklődni a hívás helyének koordinátáiról. Miután ez a gyakorlat nem nyerte el Brüsszel tetszését, a későbbiekben a hívás indításával egy időben a hívott segélyszolgálathoz egy sms érkezik arról, hogy a hívott hol tartózkodik, vagyis hol van szükség segítségre, ennek alapján a segélyszolgálat intézkedhet a további teendőkről.

Az Európai Unióban is kétfajta rendszer működik: az egyik a tervezett magyar megoldáshoz hasonlóan automatikusan szolgáltat adatokat a hívás kezdeményezőjének helyéről, egy másik esetben pedig mindez "lekérdezés" alapján történik, de nem az említett magyarországi, "lebutítottnak" mondható adatszerzéshez hasonlóan, hanem technikai alapon. A tervek szerint egyébként 2008 nyaráig megújul a 112-es segélyhívás háttérszolgáltatása is.