Veszteségesen növekedett a Bookline

Veszteségesen növekedett a Bookline

2007. február 14. 23:59, Szerda
Az előző évinél kisebb, a tervezett 60 milliónál viszont jóval nagyobb veszteséggel zárta a tavalyi évet a gyorsjelentése szerint a hazai internetes könyvpiac 50 százalékát birtokló Bookline Rt.

Az életének első tőzsdei gyorsjelentését megjelentető cég 118 milliós vesztesége azonban már csupán 80 százaléka az előző évi 147 milliós szintnek, árbevétele pedig eközben 653 millió forintról 1418 millió forintra nőtt. A korábbi nyilatkozatokban elhangzott 1,5 milliárdos tervet ez ugyan nem érte el, de az előző évhez képest bekövetkezett növekedés még így is impozáns. A gyorsjelentés hangsúlyozza is, hogy a társaság nemcsak az általában kevesebb mint 5 százalékkal növekvő könyvpiachoz képest növekedett ilyen mértékben, de a hagyományos bolthálózatok internetes kereskedéseihez képest is javított amúgy is piacvezető piaci pozícióin.

A tavalyi év legnagyobb eseményeiként a gyorsjelentés a nagykereskedelem beindulását és a részben lezajlott logó-, illetve arculatváltást említi meg (illetve a szinte folyamatos szoftverfejlesztést, melynek értéke a mérlegben már 333 millió forintot tesz ki, ami több, mint a teljes 322 milliós saját tőke), illetve két hagyományos könyvesbolt megnyitását. Az idei tervekről ugyanakkor nem közölt semmit a társaság, pedig vélhetően sok befektetőt érdekelne, hogy a menedzsment továbbra is fenntarthatónak látja-e az ilyen mértékű növekedést.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások