24 órás BME verseny hetedszer is

24 órás BME verseny hetedszer is

2007. február 15. 09:17, Csütörtök
Hetedik alkalommal kerül megrendezésre - 2007. május 4-6. között - a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Informatika épületében a BME Nemzetközi 24 órás Programozó verseny.

A részt vevő háromfős csapatoknak a külvilágtól teljesen elzárva, 24 óra leforgása alatt kell megoldaniuk több összefüggő programozási feladatot, amelyeket idén a korábbi versenyek nyertes csapatai állítanak össze. A szervezésért valamint a lebonyolításért a Magyar Villamosmérnök- és Informatikushallgatók Egyesülete, és a Simonyi Károly Szakkollégium felelős. Az előző évekhez hasonlóan a megmérettetés ez évben is a felkészültség, a kreativitás, az állóképesség és legfőképpen a hatékony csapatmunka próbája lesz.

Az internetes előválogatóra tavaly minden eddiginél több, 309 csapat adta le jelentkezését, résztvevők pedig akadtak a világ minden részéről - összesen 24 országból - így az európai csapatokon kívül többek között az Egyesült Államokból, Iránból, Indiából, Kínából és Bangladesből is. A szervezők remélik, hogy a májusi versenyen az új indulók mellett régi ismerősöket is üdvözölhetnek lengyel és svéd csapatok személyében. A tavalyi három, dobogós helyezést elért csapat természetesen idén is meghívást kap a budapesti döntőbe.

A jelentkezést követően - amelynek egyetlen feltétele a regisztrációs űrlap kitöltése és egy angol nyelvű önéletrajz - a regisztrált csapatoknak egy 5 órás online selejtezőn kell részt venniük 2007. március 3-án. A rendkívül erős mezőnyből az előválogatón legjobban teljesítő 30 csapat kap meghívást a 24 órás döntőbe. A versenyre való regisztráció határideje 2007. február 23., a díjak összértéke idén mintegy 5000 euró.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások