Tom Cruise és Ben Stiller dupláznak?

Tom Cruise és Ben Stiller dupláznak?

2007. február 16. 10:42, Péntek
A karrierje csúcsán lévő komikus két filmben is szeretne együtt szerepelni Tom Cruise-zal. Az első a The Hardy Men, melyben egy nyomozópárost alakítanának, a másik Stiller saját munkája, a Tropic Thunder.

Vannak érdekes párosítások Hollywoodban. Ilyen számomra Jackie Chan és Owen Wilson is, ami meglepő módon mégis működik a vásznakon. És akadnak olyanok is, akik valamiért elkerülik egymás társaságát.

Most egy ilyen páros forgat közös filmet, Sőt, rögtön kettőt is. Ben Stiller jelenleg karrierje csúcsán van, az Éjszaka a múzeumban után azt forgat, amit akar. Tom Cruise épp ellenkezőleg: a Paramount szerződést bontott vele, a Mission: Impossible 3 leszerepelt Amerikában. Kettejük első közös filmje egy sorozat alapján készül majd.

A The Hardy Men egy testvérpárról szól, akik gyerekkorukban szinte minden ügyet felgöngyölítettek. Az évek során azonban eltávolodtak egymástól, ám egy új ügy miatt ismét összefognak. A rendezést a vígjáték-specialista, Shawn Levy válllata el.

A második film rendezője, melynek címe Tropic Thunder, maga Stiller lesz, a főszerepet pedig Cruise-nak tartogatja.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások