Windows Vista-foltozgatás

Windows Vista-foltozgatás

2007. február 16. 23:40, Péntek
Szakértők szerint a napokban megjelent Vista javító-patch már valódi sérülékenységeket javítgat. A Microsoft szerint viszont létfontosságú, hogy egy új operációs rendszer javításai gyorsan eljussanak a felhasználókhoz.

A cég bombabiztosnak beharangozott operációs rendszere megjelenését követően szinte azonnal a viták kereszttüzébe került, a héten megjelent javítás máris kritikus sérülékenységet próbál orvosolni. A Microsoft mérnökei azonban azt mondják, hogy az első javítást nem a vitatott sebezhetőség miatt adták ki, sőt azt is vitatják, hogy egyáltalán valódi kritikus sebezhetőségről szó lenne a Vista alapkódja esetében.

Az tény, hogy a javítás 20 sebezhetőségre igyekszik megoldást adni, amelyek közül a hivatalos források szerint 11 kritikusnak minősíthető. Az is vitathatatlan, hogy a frissítések nagy többsége a biztonságért felelős alkalmazásokat javítgatja. Így csupán szójátéknak tűnik, hogy a Vista alapkódjában nem találtak kritikus hibát, ha a Vistával együtt szállított biztonsági alkalmazásokban hiba van.

A most kiadott javítócsomag egyébként főleg azzal a céllal készült, hogy a sokat támadott Internet Explorer-hibákat kijavítsa. Az egyre nagyobb gondot okozó "hátsó ajtók"-on keresztül illetéktelenek hozzáférést szerezhetnek a felhasználók gépei felett, vagy spamküldő zombivá alakíthatják a gyanútlan PC-tulajdonosok számítógépeit. A hivatalos álláspont szerint a Microsoft ezeket a hibákat azért nem jelentette be előre, mivel nem akarta felhasználóit kitenni a lehetséges támadásoknak. A Microsoft tanácsadói szerint a most kijavított biztonsági hiányosságokat éppen ezért nem használhatták ki a hackerek.

A havonta kiadott javító file-ok általában az éppen aktuálisan legveszélyesebb hibákat igyekeznek orvosolni, s ha ezek ellenére valami hiba csúszik a javításba, akkor annak a orvoslásával - tanulva a korábban elkövetett baklövésekből - nem várják meg a következő frissítést. Az Explorer hibáin kívül egy javascript-hibát, egy Windows Media Player-hibát és egy az elmúlt hónapban felfedezett Word-sérülékenységet is befoltoz a most kibocsátott patch.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások