Az nVidia idén, az AMD-ATI jövőre újít

Az nVidia idén, az AMD-ATI jövőre újít

2007. július 29. 15:01, Vasárnap
A friss hírek szerint az nVidia még ősszel frissíti majd grafikus vezérlőit, az AMD pedig jövőre ígéri az új Radeon családot, amely már DirectX 10.1 támogatást is biztosít majd. Mindkét gyártó a teljesítményen javítana.

Az AMD a héten megtartott elemzői találkozón említette meg a 2008-ra tervezett újdonságokat, amelyek között a négymagos, 45 nanométeren készülő asztali és szerverchipek, valamint az ezekhez társuló chipkészletek mellett az új Radeon sorozat is helyet kapott. A részletekről ezúttal sem nyilatkoztak, ám az egyértelmű, hogy az R600 hosszas késlekedését és nem éppen kiugró teljesítményét szeretnék elfeledtetni.



Azt sajnos nem lehet tudni, hogy az R700 pontosan milyen paraméterekkel próbálja majd meg ezt elérni, az viszont biztos, hogy az eddigi fejlesztések felturbózott változatáról van szó. A grafikus vezérlő DirectX 10.1, PCI Express 2.0, Avivo HD, UVD és Crossfire támogatással érkezik majd 2008 első negyedéve után, mégpedig Radeon 3000 néven. Az 55 nanométeren készülő chip Displayport csatlakozóra támaszkodik, ami megelőlegezi a szabvány elterjedését a PC-s szegmensben. Azt még nem tudni, hogy az új zászlóshajót milyen kisebb testvérek egészítik majd ki.

Az nVidia eközben lazán átugrotta a korábban tervezett G85 grafikus chipeket és egyből a G92 mellett tette le voksát, amely szintén a teljesítményen hivatott javítani. A DirectX 10.1 és OpenGL 3.0 mellett GPGPU, GDDR4 és PCI Express 2.0 támogatást ígérnek, a vezérlő pedig 65 nanométeren készül. A pontos számozás és az egyéb technikai paraméterek nem ismertek, bár ezzel kapcsolatban már júniusban megjelentek bizonyos találgatások.

Amíg tehát az AMD jövőre ígéri az újabb generációváltást, az nVidia a jelek szerint már idén végrehajtja azt, így nem lesz hosszú az első DirectX 10-es kártyák pályafutása.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások