Nagyot gyorsul a Firefox 3.1

Nagyot gyorsul a Firefox 3.1

2008. augusztus 23. 17:29, Szombat
Legalábbis a Javascript végrehajtásában, amely az új verzió egyik legfontosabb részlete lesz. A többszörös gyorsulás a Mozilla szerint felújítja a böngészők versenyét. A hármas verzióra történő frissítést egyre erősebben javasolják.

A Firefox 3.1 újdonságairól, valamint a Javascript végrehajtásban elért ebességnövekedésről a legújabb fejlesztői találkozón esett szó. Kiderült, hogy az új TraceMonkey motor révén a kód végrehajtása az eddigi többszörösére gyorsul, illetve további funkciókkal bővül az eszköztár, ami az alapítvány szerint némileg helyrebillenti a Flash javára eltolódott egyensúlyt.



A közeljövőben megjelenő első bétaváltozatban már elérhető lesz a fejlesztés, ám alapállapotban letiltva érkezik. Engedélyezése esetén azonban átveszi a Javascript kód végrehajtásának feladatát és az azóta megjelent teszteredmények szerint igencsak felgyorsítja a folyamatot. Emellett megjelenik a képszerkesztés, valamint a háromdimenziós grafika megjelenítésének lehetősége is, amire szintén a megnövekedett sebesség révén nyílik alkalom. Ez utóbbi egyébként a speciális helyzeteket alapul vevő tesztekben akár 40-szeres is lehet, míg a valós, mindennapi használat során durván kétszeres iramot érhetünk el a böngészőben eddig használt SpiderMonkey motorhoz képest.

A Firefox 3.1 további újdonságokat is kínál majd a felhasználóknak. Egyrészt megjelenik a Javascript kód többszálas futtatásának lehetősége, amely szintén tovább gyorsíthatja majd a végrehajtást, illetve a háttérben futtathatjuk annak egyes elemeit, a jobb egyensúly érdekében. A jelek szerint bekerül a már korábban beígért Ogg támogatás is, amelyet ugyan nem használnak olyan széles körben, mint az MP3 formátumot, ám a nyílt megvalósítás révén nem kell licencdíjat fizetni az integrálásért. Ez utóbbi a HTML 5 részeként megjelenő
Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások