Harmadik bétát kap a Firefox 3.1 a hibák miatt

Harmadik bétát kap a Firefox 3.1 a hibák miatt

2008. november 28. 00:09, Péntek
Jelen állás szerint december közepén érkezik majd a Firefox 3.1 második béta előzetese, ám a megjelenést akadályozó hibák magas száma miatt még egy további bétára számíthatunk - valamikor januárban.

A Firefox 3.1 fejlesztése már jó ideje tart - nem véletlenül, hiszen a új funkciók száma és jelentősége miatt ez a verzió legalább olyan nagy előrelépés lesz a nyílt forráskódú böngésző életében, mint amekkora a 3.0 volt. Utóbbi megjelenése napján óriási érdeklődést váltott ki, amellyel egy új rekordot is felállítottak, kérdés, hogy az újabb késlekedés miként hat majd a soron következő verzió fogadtatására.

A fejlesztők ugyanis kedden a második után egy újabb béta előzetes elkészítését javasolták, mégpedig azzal az indokkal, hogy a megjelenést akadályozó jelentős hibák száma nem akar csökkenni. A cél itt természetesen minden ilyen jellegű hiba és hiányosság kiküszöbölése/javítása, ám ezek száma jelenleg eléri a 250-et, miközben további 130 léphet elő ilyen státuszba. Utóbbit illetően ugyanis pontos információ nem jelent meg, ám maga a szám azt jelzi, hogy nehéz időszak vár a fejlesztőkre.

A második béta egyébként a friss hírek szerint december közepére készülhet el. Számos új funkciót kipróbálhatunk majd a böngészőben, így például a a privát böngészési üzemmódot (amely már elérhető az Internet Explorer 8 és a Google Chrome friss előzeteseiben), a TraceMonkey Javascipt motort (amely jelenleg néhány beállítás kézi módosítását igényli a Beta 1-ben), emellett megjelenik a speculative parsing (amely a kívánt kifejezések, illetve címek jobb megbecslését teszi lehetővé a címsorba begépelt részleges információk alapján), valamint a worker threads néven jelzett funkció, amely az egyes szálak esetében engedélyezi a párhuzamos feldolgozást, ezzel is növelve a sebességet - a Chrome készítői szintén kísérleteznek ezzel a megoldással.

A Beta 3 legkorábban januárban érkezhet, az első Release Candidate pedig nyilván ezt követően 1-2 hónappal bukkanhat majd fel.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások