GP2X, a linuxos játékkonzol

GP2X, a linuxos játékkonzol

2009. augusztus 6. 00:16, Csütörtök
A GP2X linuxos játékkonzol elsősorban Európában hódít. A Nintendónak vagy a Sonynak egyelőre nem kell aggódnia, de nem árt odafigyelnie az új piaci szereplőre.

A Gamepark Holdings nevű dél-koreai gyártó terméke elsősorban Európában népszerű. Az eszközhöz rövid időn belül számos program és emulátor készült. A vállalat nem ült a babérjain, hanem már a Wiz nevű új konzolon dolgoznak. "A Linuxot, mint operációs rendszert használó játékkonzol megalkotásával kapcsolatos döntésre pragmatikus okokból került sor. Egy saját hardvert akartunk létrehozni, de nem volt pénzünk játékokra. Ezért úgy döntöttünk, hogy a Linuxot használjuk operációs rendszerként, mert így mindenki saját szoftvert fejleszthet ki hozzá. Szerencsére ez az elgondolás bevált" - nyilatkozta Sang Hoon Park, a Gamepark Holdings üzleti ügyekért felelős és marketingigazgatója.


Idén június óta kapható a Wiz, ami a GP2X új verziója és amit a vállalat be is mutatott a lipcsei Games Convention kiállításon. A dél-koreai szakemberek kétségtelenül jól számítottak. Az online közösség ugyanis örömmel fogadta az alternatív konzolt és hamarosan megjelentek az első Atari-, GameBoy-, NES-, Sega Mega CD- vagy éppen DOS-klasszikusok GP2X-re készített változatai. Az eszköz fogadtatása elsősorban Európában volt jó, de napjainkban már az Egyesült Államokban is egyre keresettebb. Az ok: sokan rájöttek, hogy nem csak a Linuxot ismerők használhatják.

A kijelző ugyan nehezen látható a szabadban, de a képminőség kiváló és az irányítás is egyszerű. A mindössze 93 grammos GP2X Wiz "lelke" egy Pollux chipset és egy 533 Mhz órajelű ARM-9 processzor. Utóbbi érdekessége, hogy az órajel akár 700 MHz-re is felhúzható. Ezt egészíti ki a 2.6-os kernelt használó operációs rendszer, 64 megabájt memória, egy 1 gigabájtos flashmemória és egy 3D-s chip. A játékok és más tartalmak SD-memóriakártyák segítségével tölthetők fel, az akkumulátor üzemideje 7 óra. A 2,8 colos OLED-kijelző maximális felbontása 320x240 képpont.


A GP2X Wiz népszerűsége többek között annak is köszönhető, hogy simán megjeleníti a 640x480 pixel felbontású MPEG4, XviD és DivX formátumú videókat, meghallgatók vele az .ogg és a .wav formátumú zenei fájlok, valamint megtekinthetők vele a JPG, BMP, GIF és PNG formátumú képek. Extra funkció, hogy akár e-könyv olvasóként is alkalmazható - igaz a PDF-támogatás még hiányzik belőle -, illetve a beépített mikrofonnak köszönhetően akár diktafonként is használható. A Wiz támogatja a Flash 8-as verzióját, viszont nincs benne WLAN-modul, de egy UMTS-egység beépíthető.

"Más konzolokhoz képest kevés dolog változott, a játékok viszont akár a világhálóról is feltölthetők és a linux forráskódok is a saját igényekhez igazíthatók, szabadon módosíthatók" - mondta Michael Mrozek, a GP2X.de munkatársa. Az angol nyelvű fórumnak jelenleg 25 000 látogatója, illetve tagja van, a német közösség pedig 2-3 000 emberből áll. A Wizhez már 500 program érhető el, vannak köztük játékok, de egy cég például egy különleges alkalmazás segítségével az eszközt mérőműszerként használja.


Park közölte, hogy a GP2X-ből eddig világszerte 700 000, míg a Wizből június óta 5000 darabot adtak el. A szakemberek arra számítanak, hogy az utóbbiból az év végéig 35 000 gazdára talál. Ahhoz, hogy ezt elérjék, piacra dobnak egy WLAN-adaptert, megnyitnak egy új online boltot és a játékokat internetes funkciókkal látják el. A dél-koreai cég képviselője szerint a titok nyitja, hogy az internetes közösséget sohasem szabad elfelejteni, mivel nekik köszönhető, hogy a konzol egyáltalán létezhet.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások