A Steam győzelmétől tartanak a kiadók

A Steam győzelmétől tartanak a kiadók

2009. október 15. 01:28, Csütörtök
A játékkiadók, főként a kisebb, függetlenként induló cégek, gyanakvással néznek a Valve által működtetett Steam platformra, amely egyeduralkodóvá válhat a digitális terjesztésben.

A MaximumPC magazin készített egy interjút a Gearbox Software elnök-vezérigazgatójával, aki elmondta többek között, hogy a Steam túlságosan erőssé válhat az ágazatban, ez pedig már csak az ellentétes érdekek ütközése miatt sem lesz kellemes fejlemény a többi kiadó számára, akik kénytelenek lesznek a Valve-ra támaszkodni a terjesztésben.

Mindenképpen érdekes helyzet állhat elő az online platform további erősödésével, hiszen így olyan kiadók kényszerülhetnek igénybe venni azt, amelyek egyébként bizonyos területeken (elsősorban az FPS-játékok terén) erős riválisai a Valve cégnek. A vezető kifejtette, hogy bár ő személyesen megbízik a vállalat illetékeseiben, sokan mások az ágazatban egyáltalán nem így viseltetnek a cég iránt, sőt éppen ellenkezőleg, erős gyanakvással tekintenek arra. A Steam túlzott megerősödése így különösen káros hatással lehet a riválisokra, főleg a kisebb, független cégekre. Fenntartásaik csak akkor enyhülnének, ha a Valve a maga útjára engedné a Steam platformot, önálló vállalatot hozva létre.

Ezzek kapcsolatban a Tripwire elnöke szintén nyilatkozott, egészen más véleményt fogalmazva meg az online digitális terjesztői platformmal kapcsolatban. Elmondta, hogy a Steam nélkül maga a Tripwire sem létezne, az online forgalmazási lehetőség pedig éppen a kisebb cégeknek kedvez, akik sokszor nincsenek olyan helyzetben, hogy nagy összegeket fordítsanak a hagyományos csatornákon keresztül történő megjelenésre. Szerinte amennyiben ezt jelenti az erőfölénnyel való visszaélés, ő maga még többet kérne belőle, hiszen ez minden résztvevő számára előnyökkel jár.

Példaként hozta fel a Microsoftot és a Sonyt, amelyek ugyan teljes mértékben uralják konzoljaik terjesztési platformjait, emellett pedig saját játékokat is kiadnak, mégsem keverednek óriási vitába a riválisok alkotásainak megjelenését illetően.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások