Még nem alkalmas tervezett maximuma elérésére az LHC

Még nem alkalmas tervezett maximuma elérésére az LHC

2010. március 10. 23:00, Szerda
2011 végén egy évre leállítják a Nagy Hadronütköztetőt (LHC). A BBC információi szerint konstrukciós hibákat kell javítani. Addig is csak teljesítménye felén fogják müködtetni.

Dr. Steve Myers, az LHC igazgatójának elmondása szerint a hibák két év csúszást okoznak a részecskegyorsítóban rejlő lehetőségek maximális kihasználásában. Az LHC még márciusban újabb csúcsot fog dönteni, teljesítménye eléri a 7 TeV-t, ahhoz azonban, hogy a protonok ütközése 14 TeV energiaszinten is végbe mehessen, és újraalkossák az ősrobbanás utáni első másodpercekben uralkodó körülményeket, biztonságosabbá kell tenniük a hatalmas alagutat.

"Olyasvalami ez, ami rengeteg erőforrással, munkaerő ráfordítással és minőség ellenőrzéssel elkerülhető lett volna, nehezemre esik azonban azt gondolni, hogy tervezési hibáról lenne szó" - nyilatkozott Myers. "Inkább azt a megfogalmazást tartanám megfelelőnek, hogy az LHC önmaga prototípusa. A műszaki megoldások határait feszegetjük, egy olyan gépet, mint az LHC csak egyet és egyszer építünk."


Steve Myers, a CERN technológiáért felelős igazgatója és Rolf-Dieter Heuer általános igazgató

Myers szerint a második probléma már nem a komplex technológiának tudható be, hanem az alagút szupravezető csatlakozási pontjait borító réz burkolatoknak. Ezek a rézelemek egy biztonsági mechanizmust alkotnak, ami elveszi a feszültséget, ha az LHC egyik mágnese felmelegszik. A 2008-as balesetet a mágnesek túlmelegedésének sorozata okozta, melynek hatására egy tonna hélium folyt be az alagútba, a helyreállítások 40 millió svájci frankot vittek el.

A mérnökök szerint az LHC biztonságos 7 TeV-n, ennél nagyobb energián azonban újra felmerülhet a fenti probléma, ezért a Cern úgy döntött, hogy 18-24 hónapon át csak félgőzzel működteti a részecskegyorsítót, majd egyéves leállás következik, ami során fejlesztési munkálatokat végeznek. Myers elmondta, a döntést az LHC négy nagy részecske detektorával dolgozó fizikusok egybehangzó véleménye alapján hozták meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások