Tízmillió iPad találhat gazdára az év végéig

Tízmillió iPad találhat gazdára az év végéig

2010. március 30. 10:31, Kedd
Az Apple hét végén boltokba kerülő táblagépéből elemzők szerint az év végéig mintegy 10 millió darab találhat gazdára, és ezzel az amerikai informatikai óriásvállalat piaci részesedése is új magaslatokba törhet.

A nagysikerű iPhone szoftverével működő, 1,25 centiméter vastag, 9,7 colos, azaz 24,6 centiméter átmérőjű érintőképernyős iPad valahol az okostelefonok és a hordozható számítógépek között félúton helyezkedik el. Bolti árusítása április 3-án, szombaton kezdődik az Egyesült Államokban. Katy Huberty, a Morgan Stanley elemzője szerint az iPad beszállítói a korábbi 5 millióhoz képest már 8-10 millió darabos eladásra számítanak december végéig. Ebből a mennyiségből 2,5 millió az első három hónapban talál majd gazdára - vélik a beszállítók.

A vállalat részvényei a hírekre reagálva hétfőn 2,06 dollárral 232,96 dollárra, azaz a tavalyi év hasonló időszakához képest több mint a duplájára emelkedtek. Az Apple papírjaival a nap folyamán rekordszinten, 233,87 dolláros áron is kereskedtek. Az iPad iránti fokozott érdeklődésre maga az Apple szolgáltatott újabb bizonyítékot, miután az elektronikus áruházában előrendelhető táblagépek szállítási határidejét a korábbi április 3-hoz képest egy héttel kitolva, április 12-re módosította.

Az új kütyü európai bevezetésének pontos időpontját még nem hozták nyilvánosságra. Nagy-Britanniában várhatóan április végétől 400 font (118 ezer forint) körüli áron lesz beszerezhető.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások