OECD - túl lassan halad az IPv6 bevezetése

OECD - túl lassan halad az IPv6 bevezetése

2010. április 17. 08:47, Szombat
Az 1961 óta működő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentést adott ki az IPv6 protokoll bevezetéséről, illetve az arra való átváltási folyamat jelenlegi állásáról.

Az Internet Addressing: Measuring Deployment of IPv6 című dokumentum elkészítésében részt vett a Number Ressource Organization (NRO) nevű szervezet is, amely a világszerte működő öt regionális internetregisztráló (RIR) hivatal munkáját koordinálja. Az anyag szerint jelenleg a globálisan működő 1800 úgynevezett autonóm rendszernek csak az 5,5 százaléka képes az IPv6-os adatok továbbítására.

A legtöbb IPv6-kompatibilis hálózati szolgáltatás Németországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban működik. Ez az adat különösen annak tükrében érdekes és elszomorító, hogy a végfelhasználói operációs rendszerek több mint 90 százaléka már támogatja az IPv6 protokollt. E szám mellett azonban szinte eltörpül az az adat, hogy Franciaországban csupán a számítógépek 1, Kínában csak 0,4, míg Svédországban, Hollandiában, Japánban és az USA-ban pedig csak egyaránt 0,1 százalékán használhatják a felhasználók az IPv6-ot.

Az OECD egyik okként azt jelölte meg, hogy a tartalomszolgáltatóknál jelenleg szinte ismeretlen az IPv6, egyáltalán nem számít elterjedtnek. Ennek köszönhető, hogy a világ ezer legnépszerűbb honlapjának csupán 1,45 százaléka támogatja az IPv6-ot. Ha az egymillió legnépszerűbb oldalt vesszük alapul, akkor ez az érték csak 0,15 százalék. Az úgynevezett internetes backbone rendszerek esetében ugyanakkor már kicsit jobb az összkép. 388 backboneból 77 támogatja az új internetprotokollt. Ez 5 százalékos növekedés a 2008-ban mért adathoz képest.

Axel Pawlik, az NRO elnöke szerint ugyan látható, hogy jelentős mértékben nő az IPv6-kompatibilis rendszerek száma és ezek használata, azonban a folyamat túlságosan lassú.< A szakember azt szeretné, hogy a nemzeti kormányok álljanak az IPv6-ra való átállási folyamat élére és ez később kihathatna a gazdaságra, illetve a magánszektorra is.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások