A Halo fejlesztői helyettesítik az Infinity Wardot?

A Halo fejlesztői helyettesítik az Infinity Wardot?

2010. április 30. 17:07, Péntek
Hatalmas meglepetésként érte a játékos társadalmat és úgy az egész ipart a tegnapi bejelentés, mely szerint a Halo-sorozattal a Microsoft arany tojást tojó tyúkjának számító Bungie egy 10 éves együttműködési szerződést kötött az Activisionnel.

A bejelentés meglepetés volt, ám kicsit jobban visszatekintve azért valami hasonló már várható volt. A Bungie 2007-ben, röviddel a Halo 3 premierje után kivált a Microsoft Games Studios berkeiből és önálló útra lépett. Akkor még úgy nyilatkoztak, hogy csupán függetlenségüket akarták visszaszerezni és a Halo mellett más címekkel is foglalkoznának.

Az azóta eltelt 3 év alatt a Bungie egyetlen címmel, a Halo 3: ODST-vel jelentkezett és már ekkor tudni lehetett, hogy a hamarosan megjelenő Reach lesz az utolsó játékuk ebben a franchiseban. A Halo nevet a 343 Studios viszi tovább, melyet a Mircosoft kifejezetten eme sorozat életben tartása miatt hozott létre.

Ugrunk "kicsit" az időben és így eljutunk az Activision - Infinity Ward közötti ellentétre. Mára a Call of Duty fejlesztői csak névben léteznek, alig pár ember maradt a csapatnál (a távozó dolgozók száma eléri a negyvenet). Ezután beindult egy elég kemény háború a két fél között és mindenki beperelt mindenkit. Közben létrejött a Respawn Entertainment, melyben csak ex-IW dolgozók vannak és az EA számára készítenek egy új játékot.

Újabb ugrás és eljutunk most csütörtökre. Tegnap az Activision bejelentette, hogy 10 évre szóló kiadói szerződést kötött a Bungie csapatával, melyben végül is legkevesebb 5 játékot (minden második évben egyet) kell letennie a fejlesztőknek az asztalra - lehetőleg egy franchise vagy univerzum neve alatt.

Ekkor sokan temetni kezdték a Bungiet, mire a fejlesztők hivatalos közleményben tudatták, hogy "a cég megtartotta függetlenségét és egyénileg dönthet a projektjeiről". A Sony üdvözölte a lépést, mivel ezzel elképzelhető, hogy PS3-ra is érkeznek majd Bungie játékok. Mire a Microsoft gyorsan kijelentette, hogy ettől még a csapat "first-party developer" státusza változatlan, vagyis első körben X360-ra kell elkészíteni az aktuális címét.

Közben a fejlesztők bejelentették, hogy a következő játékuk az idei E3-on már kint is lesz és megerősítették, hogy a Halo: Reach után többé nem készítenek Halo játékot. Ráadásul Thomas Tippl, az Activision vezetője tegnap este egy interjúban megjegyezte, hogy a Bungie következő játékában fontos és kiemelt szerepet kap majd az online ám azt már nem árulta el, hogy akkor ezek szerint MMO-t programoznak vagy sem.

És akkor elérkeztünk a mai napra. Alig pár perce látott napvilágot egy, jelen állapotában még csak pletykának számító értesülés, mely szerint a Bungie az új franchise mellett a Modern Warfare sorozatot is átveszi, mely így valóban egy sci-fi FPS lesz. Most itt tartunk, várjuk az E3-at és az esetleges új híreket.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- FRISSÍTÉS: És már érkezett is egy, mely szerint az E3-on nem láthatunk új Bungie játékot, csak a Halo: Reach lesz kint. Szóval tovább várunk.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások