Utolsóként frissítene konzolt a Sony

Utolsóként frissítene konzolt a Sony

2010. július 14. 18:11, Szerda
A Sony vezetése maga is arra számít, hogy riválisaik előbb fogják piacra dobni új konzoljaikat, vagyis a PlayStation 4 csak ezt követően jelenik majd meg - nagy kérdés, hogy vajon milyen belsőségekkel?


Shuhei Yoshida
A cég terveiről, a következő konzolgenerációról alkotott általános elképzeléseiről Shuhei Yoshida, a Sony Worldwide Studios első embere nyilatkozott még a múlt héten, ebből pedig kiderült, hogy nagyjából mire is számíthatunk ebben a szegmensben. A legfontosabb elhangzó részlet a várható megjelenési sorrenddel volt kapcsolatos, amiből megtudhattuk, hogy maga a Sony sem szeretné elkapkodni a generációváltást, az utolsó helyre várják magukat.

A cégvezető azzal érvelt, hogy annak idején a Microsoft elsőként dobta piacra saját megoldását (emlékezhetünk arra, hogy az Xbox 360 2005-os megjelenésével egy évvel megelőzte a Sony és a Nintendo versenyzőjét), így könnyen előfordulhat, hogy most is ők váltanak majd a legkorábban. Megtörténhet azonban az is, hogy a Nintendo jelentkezik egy komoly vérfrissítéssel, annál is inkább, mivel ők a jelenlegi generáció (Wii) esetében inkább az alap architektúra megőrzésére törekedtek és a játékélményre helyezték a hangsúlyt, ezzel pedig olyan funkciók hiányoznak a fejlesztésből, mint például a HD-felbontás támogatása.

Az elemzők egy része számára némileg meglepő a Sony hozzáállása, ők kiemelik, hogy 4-5 évvel ezelőtt éppen a riválisok korai megjelenése kényszerítette őket azok követésére, ahelyett, hogy teljes mértékben a PS3 eredeti elképzeléseire koncentráltak volna. Igaz, a konzol egyedüliként támogatta a Blu-ray szabványt, a legtöbb hardcore játékos nem kívánt filmeket nézni készülékén, ez inkább csak arra volt jó, hogy maga a szabvány gyorsabb ütemben terjedjen, ezzel pedig a potenciális vásárlók köre is bővüljön, legalábbis ami a fizikai formátumot illeti. Mások azonban leszögezik, hogy a Sony komoly nehézségekkel küszködhet a hardveres összeállítást illetően, hiszen a Cell platformot eredeti tulajdonosaik már nem fejlesztik tovább, a korábban kiszemelt Larrabee grafikus chip szintén kikerült a körből, így vagy valamilyen saját megoldás után kell nézniük (remélhetőleg megtartva a kompatibilitást a PS3-játékokkal), vagy az nVidiát, illetve egészen új partnereket kell felkérniük új grafikus vezérlő és/vagy központi chip kifejlesztésére.

Addig is marad a PlayStation Move, a sztereó-3D támogatás, a 3D Blu-ray, illetve egyéb kiegészítők, amelyek megfelelő szinten tarthatják a PlayStation 3 konzolt. A Sony a maga részéről azt ajánlja, hogy tekintsünk a riválisokra, amikor valamilyen újdonságot várunk.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások