Németországban is lehet elektronikus lábbilincs

Németországban is lehet elektronikus lábbilincs

2010. augusztus 10. 09:16, Kedd
Az európai uniós tagországban komoly vitát váltott ki, hogy vajon a büntetésük letöltése után szabadon lehet-e engedni a szexuális bűnözőket vagy sem. Szóba került az elektronikus lábbilincs alkalmazása is.

A politikusok és a szakértők két táborra szakadtak. Az egyiket Sabine Leutheusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter vezeti, aki amellett érvelt, hogy minden szexuális bűnözőt a büntetése letelte után szabadon kell engedni, azonban elektronikus lábbilincset kellene viselniük, így bármikor, valós időben megállapítható lenne a pillanatnyi tartózkodási helyük.

A vita azután mérgesedett el, hogy a hatóságok kénytelenek voltak az elmúlt hetekben 15 szexuális bűnözőt elengedni és vagy nincs megoldva az utólagos ellenőrzésük vagy túl sokba kerül. A jelenlegi előírások szerint minden szexuális bűncselekményt elkövető volt elítéltre több rendőrnek kellene jutnia, ami hetente 50 000 euróval terheli meg a német államkasszát. Az igazságügyi miniszter pont ezért érvel az elektronikus lábbilincs bevezetése mellett.

A másik tábor egyik fő szószólója Rainer Wendt, a Német Rendőrszakszervezet (DPolG) elnöke, aki úgy vélte: elfogadhatatlan, hogy a szexuális bűnözők szabadlábon legyenek és új áldozatokra vadásszanak. Az érdekvédők ehelyett az Egyesült Államokban alkalmazott National Alert Registry rendszert honosítanák meg Németországban. Az oldalon megjelentetik minden szabadon engedett szexuális bűnöző nevét, fotóját és személyleírását. A szervezet álláspontja egyértelmű: ezek az elkövetők időzített bombák, akiknek semmi keresnivalójuk sincs a gyerekek, az iskolák és a családok közelében, hanem rács mögött van a helyük.

Az elektronikus lábbilincs azonban nem akadályozza meg az újabb molesztálások, zaklatások, vagy egy nemi erőszak végrehajtását, ugyanakkor nincs elég rendőr sem minden szexuális bűnöző állandó megfigyelésére. A szakszervezeti vezető szerint a megoldást egy zárt pszichiátriai intézmény jelenthetné. Reinhard Grindel, a CDU-frakció belügyi szakértője viszont bírálta az elképzelést, mondván egyáltalán nem biztos, hogy a nyilvános pellengérre állítás kiállná a jogi próbákat. A szakember hozzátette, hogy az ilyen ötletek helyett inkább egy egységes és megfelelő szabályozásra van szükség.

Listázás a fórumban