Újra sikerrel repült a rakétaember

Újra sikerrel repült a rakétaember

2010. november 7. 07:54, Vasárnap
Yves Rossy, aki korábban már a La Manche csatornát is átrepülte egy szárnyra szerelt rakétával, pénteken újabb hőstettet hajtott végre találmányának egy új változatával, ezúttal a Genfi-tó fölött.

A svájci kalandor egy 18 perces repülés keretében két hurkot írt le jetpackjének egy új, aerodinamikusabb változatával. A mutatványhoz egy hőlégballonnal jutott fel 2400 méteres magasságba, majd a leszállást ejtőernyő segítségével hajtotta végre. "Az első néhány percben stabilizálta a szárnyát, illetve megkereste az optimális szöget, majd belekezdett a hurkokba" - olvasható a rakétaember honlapján közzétett tájékoztatóban.

Az 51 éves Rossy elmondta, új modellje, amit saját maga tervezett a svájci RUAG cég közreműködésével, a korábbi 2,5 méteres helyett csupán 2 méteres szárnyfesztávval rendelkezik, és immár nem tartalmaz széthajtható elemeket, ezáltal stabilabb és áramvonalasabb is a szerkezet.


"Fantasztikus volt" - nyilatkozott a próbarepülés után weboldalán Rossy, aki a svájci Vaud tartomány fölött hajtotta végre nyaktörő manővereit négy sugárhajtóművel felszerelt szárnyával. "A repülés rendben ment, eltekintve egy kisebb problémától, amikor beindítottam a hajtóműveim. Teljesíteni tudtam a két hurkot, és nagyon boldog vagyok"

Svájci lapértesülések szerint Rossy-nak nem sikerült tartania az eredeti repülési tervét, melyben egy teljes kört is leírt volna az őt szállító hőlégballon körül, az indoklás szerint "műszaki és biztonsági okokból" mondott le a mutatványról.

Rossy 2008 szeptemberében hívta fel magára a világ figyelmét, amikor elsőként repülte át sikeresen egy hátára erősített szerkezettel a csatornát. A jetpack mikroturbinás meghajtásával óránkénti 200 kilométeres sebesség környékére képes, akkor a 35 kilométert 10 perc alatt tette meg, ezúttal pedig majdnem megduplázta repülési idejét.

Az idáig vezető út azonban nem csupán a sikerekről szólt, 2009-ben Marokkóból próbált meg Spanyolországba átrepülni a Gibraltári-szoros fölött, végül a 40 kilométeres távot nem sikerült megtennie, 15 perc repülés után a vízen landolt, ahonnan helikopterrel mentették ki. Beszámolója szerint a probléma akkor kezdődött, amikor kénytelen volt repülési magasságát 760 méterre csökkenteni. Repülése ezen a magasságon instabillá vált és érezte, hogy ennek már a fele sem tréfa, ezért lecsatolta szárnyát és megrántotta ejtőernyője kioldóját.

Rossy következő nagy célkitűzése a Grand Canyonon való átrepülés, amennyiben megkapja a repüléshez szükséges engedélyeket. Az új konstrukcióval elért eredmények mindenképpen bizakodásra adnak okot, az első akrobatikus manőverek demonstrálták azt az egyre nagyobb repülési szabadságot, amit a testre erősíthető jetpack ad viselőjének, aki pusztán testmozgásával kormányozza magát a levegőben.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások