Ikermagos telefonokkal erősítenek a gyártók

Ikermagos telefonokkal erősítenek a gyártók

2011. június 20. 23:55, Hétfő
Az órajel emelése mellett az új ikermagos mobil chipeket szerelik új készülékeikbe a különböző gyártók, ezzel pedig jelentős mértékben növelik azok teljesítményét - több platform is részesül a jóból.

A Qualcomm hivatalos oldalán tették közzé a hírt, miszerint a cég új chipkészlete több előnyt is kínál a meglévőkkel szemben. A chipfejlesztőnek sikerült az órajel és a processzormagok számának növelését egyaránt megvalósítania, ennek köszönhetően pedig egyre több okostelefonban jelenhetnek majd meg az ikermagos, illetve a négymagos felállások.

Az MSM8x60 chipkészlet ikermagos processzorral érkezik, amely ráadásul 1,5 GHz-en fut az eddig megszokott, lassan alapvető követelménnyé váló 1 GHz-es órajel helyett. Ezzel az újonnan megjelenő változatok végleg maguk mögé utasítják majd az iPhone 4 generációjának képviselőit, bár arról (egyetlen készülék kivételével) még nem jelentek meg hírek, hogy a fejlesztés pontosan mely típusokban kaphat helyet. Ez a kivétel a HTC EVO 3D, amely a jól értesültek szerint két 1,5 GHz-es Scorpion maggal érkezik majd, amelyet az Adreno 220 grafikus vezérlő, 1080p videólejátszás és 3D-támogatás, HDMI mirroring, Dolby 5.1, valamint egy 16 megapixeles kamera egészít ki.


A Sony a maga részéről az Xperia vonalat erősítené, mégpedig az Xperia duo névre keresztelt új telefonnal, amely nevéhez híven szintén ikermagos processzor köré épül. Erről a változatról néhány, kissé homályos kép jelent meg a világhálón az elmúlt napokban, a forrás szerint pedig legalább 4,2 hüvelykes érintőképernyőre, és a már említett ikermagos chipre számíthatunk, minden bizonnyal Android 2.3 mellett. A megjelenés várható dátumát csak megbecsülni tudják, ezt jelenleg a harmadik, illetve az utolsó negyedévre teszik, így az érdeklődőknek várniuk kell majd a hivatalos megerősítésre.


Jól látható tehát, hogy a gyártók egyre nagyobb intenzitással fordulnak a két, valamint négymagos utódok felé, ez pedig új ízt hozhat az itt zajló versenyfutásba.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások