2011. október 18. 18:00, Kedd
Szokásunkhoz híven ezúttal is bemutatjuk az elmúlt hét legjobb ingyenes játékait és ezúttal is négy címet szemeltünk ki, melyeket érdemes kipróbálni.
A
Nous egy elég érdekes árkád akciójáték lett, melyben tulajdonképpen a videojátékok fejlődését játszhatjuk végig. A programban a megölt ellenfelekből életerőt nyerhetünk, melyeket érdemes begyűjteni, mivel a Nous elég nehézre sikeredett. Az enyhén Tron-beütéssel rendelkező alkotásban egy, a saját programja által beszippantott férfit alakítunk, akinek túl kell élnie a kalandot. A játék
itt lehet elérni.

A második a
One and One Story címet viseli és egy Braid által ihletett puzzle platformer. A történet szerint egy szerelmespárt kell összehoznunk az egyre nehezedő pályákon. Ahhoz, hogy ez megtörténjen fontos a két fél együttműködése szükséges, így az agytekervényeinket is alaposan meg kell tornáztatnunk majd. A "Z" gombbal tudunk váltani a karakterek között. A játék
itt érhető el.
A
BeGone nem mai játék, de a márciusban megjelent Counter-Strike klón akkor még csak egyetlen térképpel rendelkezett és maximum 5-5 elleni módot engedélyezett. Azóta nagyot lépett előre a játék. Mostanra 5 pálya található és egy térképen egyszerre akár 16-an is harcolhatunk egymás ellen. Javítottak a fegyvereken is és a csaták utáni vásárlásokon is. A BeGone sokat fejlődött az elmúlt hét hónapban és érdemes azoknak is tenni
vele egy kört, akik anno nem kedvelték.

Az utolsó anyag egy érdekes zombis stratégia, mely a
Rebuild 2 címet viseli. A
játék története szerint a világot ellepték a zombik és a maroknyi túlélőnek csak egy apró ki területe maradt, ahol meghúzhatták magukat. Ez a rész lesz tulajdonképpen a bázisunk és innentől a megszokott RTS módon zajlanak a cselekmények. Nyersanyagot kell keresnünk, új épületeket kell felhúzni, túlélőket kell felkutatni és zombikat kell kiirtani.