Hamis elektronika amerikai katonai repülőgépekben és helikopterekben

Hamis elektronika amerikai katonai repülőgépekben és helikopterekben

2012. május 23. 17:36, Szerda
Komoly problémával kénytelenek szembenézni az Egyesült Államok fegyveres erői. Több mint egymillió esetben kerültek hamis alkatrészek a katonai repülőgépekbe és helikopterekbe.

Az Egyesült Államok szenátusának védelmi bizottsága elkészítette a jelentését, amelyben azt vette górcső alá, hogy vajon hány alkalommal kerültek hamis termékek az amerikai katonai járművekbe. Carl Levin demokrata szenátor, a bizottság elnöke rémisztőnek nevezte a dokumentum megállapításait. Egyetlen áramkör meghibásodása miatt akár több katona élete is veszélybe kerülhet. "A tanulmányunk rámutatott arra, hogy a hamisított elektronikai alkatrészek Kínából érkező áradata nem csak a nemzetbiztonságot fenyegeti, hanem az amerikai katonák életét és az amerikai munkahelyeket" - jelentette ki a politikus, aki tavaly ősszel John McCain republikánus szenátorral közösen kezdeményezte a vizsgálat lefolytatását.

A két szenátor közlése szerint a talált hamis alkatrészek 70 százaléka Kínából származott. A pekingi hatóságok ugyanakkor nem adtak vízumot a vizsgálatot végző szakembereknek, így azok nem utazhattak be az ázsiai államba. A jelentés kiemelte, hogy az ügyben komoly felelősség hárul az amerikai hivatalokra és hadiipari konszernekre, mivel nem voltak képesek kiszűrni a hamisítványokat. A hamis részegységek többségét egyébként az amerikai légierő C-17 Globemaster III típusú szállító repülőgépeibe és a különleges egységek helikoptereibe építették be.

Stephen Ezell elemző úgy vélte, hogy mindez csak a jéghegy csúcsa, az igazi problémát ugyanis az jelenti, hogy az amerikai hadiipar gyakorlatilag teljes mértékben a kínai beszállítóktól függ. Ugyan az USA Dél-Koreából vagy Japánból is rendelhetne alkatrészeket, azonban azok átlagosan százszor többe kerülnek, mint a kínai modellek.

A kínai elektronikai termékhamisítás központja Shenzhen városa. Az ázsiai országból gyakran négy-öt alvállalkozón keresztül kerül az adott alkatrész az Egyesült Államokba. Az amerikai kereskedelmi minisztérium korábbi tanulmánya szerint az elmúlt években jelentősen nőtt a védelmi erőket érintő hamisítási esetek száma. Míg 2005-ben 3800 körül volt az azonosított esetszám, addig 2008-ban ez az érték már meghaladta a kilencezret.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások