2012. augusztus 17. 21:37, Péntek
A dél-amerikai állam bejelentette, hogy politikai menedékjogot ad a Wikileaks alapítójának, aki jelenleg is az ország londoni nagykövetségén tartózkodik. A brit vezetők nem fogadták jól a hírt.
Julian Assange június 19-én menekült be Ecuador londoni nagykövetségére. Ricardo Patino külügyminiszter most
jelentette be, hogy az ausztrál állampolgárnak politikai menedékjogot adnak. A politikus közölte: a férfi ügye nem lehetséges nemi erőszakról szól, hanem arról a politikai üldözésről, ami mögött az Egyesült Államok áll. A Wikileaks alapítója az emberi jogokért és a sajtószabadságért harcol. Ecuador nem kapott garanciákat arra vonatkozóan, hogy Julian Assange tisztességes eljárás keretében állhat bíróság elé, s hogy nem részesül majd kegyetlen és megalázó büntetésekben, ezért az ország megadta számára a politikai menedékjogot.
Patino egyúttal
elmondta azt is, hogy a brit kormány megfenyegette őket, miszerint az
1987-es Diplomatic and Consular Premises Act nevű törvény lehetőséget ad a helyi hatóságoknak arra, hogy adott esetben megrohamozzák a nagykövetség épületét és onnan erőszakkal előállítsák a Wikileaks alapítóját. "A diplomáciai missziók és intézmények sérthetetlenek. Mi nem vagyunk brit kolónia, az a korszak már lezárult" - jegyezte meg ezzel kapcsolatban az ecuadori külügyminiszter.
A Londonban lévő ecuadori nagykövetség
A brit külügyminisztérium csalódását
fejezte ki az ecuadori kormány döntése miatt, ugyanakkor később elnézést kért a fenyegetésért és
hangsúlyozta, hogy tárgyalásos úton akarja megoldani a helyzetet. Assange egyébként patthelyzetbe került, ugyanis hiába ülne be az ecuadori nagykövetség egyik autójába és vinnék ki a Heathrow repülőtéren várakozó ecuadori felségjelzésű repülőgépbe, amint kiszállna az autóból ismét brit földre lépne és ott a rendőrök őrizetbe vehetnék.
A Wikileaks
közleményben ítélte el a brit magatartást, majd az ecuadori kormány kezdeményezte, hogy soron kívül hívják össze az Amerikai Államok Szervezetének tanácskozását (OAS) és ott a tagországok külügyminiszterei álljanak ki Assange és a neki politikai menedékjogot adó dél-amerikai ország mellett.