Elektronikus bilincset akarnak a szlovákok is

Elektronikus bilincset akarnak a szlovákok is

2012. augusztus 27. 16:49, Hétfő
Belátható időn belül gyakorlattá válhat Szlovákiában az elektronikus bilincsek alkalmazása, amennyiben sikerül előteremteni a rendszer kiépítéséhez szükséges anyagiakat.

Erről Tomás Borec szlovák igazságügyi miniszter beszélt a cseh kollégájával közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján, miután Pavol Blazek pozsonyi látogatása során megosztotta vele az elektronikus bilincs tesztelése során szerzett csehországi tapasztalatokat.

Csehországban nemrégiben kezdték meg az elektronikus bilincsek gyakorlatban való tesztelését. Jelenleg 25 elítélt bevonásával teszik próbára műszaki megbízhatóságukat. Daniel Volák cseh igazságügyi államtitkár szerint a rendszer fő hozadéka az alacsonyabb fenntartási költségekből adódik. Míg egy börtönben lévő rab napi közel 40 eurójába kerül a cseh államnak, addig az elektronikus bilinccsel ellátott házi őrizetes esetében ez 6,6 eurót tesz ki. A tesztelés költségei a 25 elítélt esetében 20 ezer euróra rúgtak.

Borec hangsúlyozta: az elektronikus bilincs jövőbeni alkalmazása csökkentheti a szlovák börtönök túlzsúfoltságát és fenntartási költségeit. "Ma az államnak napi 36 eurójába kerül egy elítélt Szlovákiában, a különbség tehát meglehetősen markáns" - fogalmazott. Bár egyelőre - a rendszer kiépítésének anyagi vonzatai miatt - kérdéses, mikortól alkalmazzák majd az elektronikus bilincseket, de "olyan életképes elképzelésről van szó, amelyet a tárca alkalmazni akar, és bízik benne, hogy hamarosan megtalálják az ehhez szükséges anyagi fedezetet is". A rendszer tesztelésének folyamata belátható időn belül elkezdődhet.

Szlovákiában 19 büntetés-végrehajtási intézmény működik, ezekben jelenleg több mint 11 ezer rabot tartanak fogva. Az intézmények túltelítettsége átlagban már huzamosabb ideje 10 és 15 százalék között mozog. A házi őrizet intézményét 2007-ben vezették be, ám kihasználtsága egyelőre alacsony, az elmúlt 5 évben 169 vádlottra róttak ki ilyen büntetést. A szaktárca vezetése az elektronikus bilincs jövőbeni bevezetésétől többek között ennek az aránynak a javulását is várja. A házi őrizetesek elektronikus megfigyelésének módjait szabályozó - kidolgozás alatt álló - jogszabály-tervezet hatástanulmánya szerint az elektronikus bilincs évi 500 börtönhelyet takaríthatna meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások