Online rádióval jelentkezik az Apple?

Online rádióval jelentkezik az Apple?

2012. szeptember 11. 06:27, Kedd
A kaliforniai konszern újabb területre merészkedne: saját internetes rádiószolgáltatást akar indítani. Az új platform a Last.fm, a CBS Interactive vagy a Pandora modelljére épülne.

Az Apple mindent el akar követni azért, hogy megerősítse az online zenei piacon betöltött pozícióját, azonban bizonyos szempontból új területen jelenne meg: az internetes rádiók piacán. A The New York Times és a The Wall Street Journal is több bennfentestől olyan információk birtokába jutott, amelyek alapján az óriáscég már licenctárgyalásokat folytat. Azonban, ha ezek eredményesen zárulnak, még akkor is több hónapnak telik majd el az új platform elindításáig.


Az elképzelések szerint az új szolgáltatás gyakorlatilag minden Apple terméken elérhető lenne, így az iPhone és az iPad készülékeken, valamint a Macintosh számítógépeken is. Emellett szóba került a Windows támogatása is, ugyanakkor az Androidot kizárnák a támogatott operációs rendszerek köréből. Mindez az Apple és a Google közötti feszült viszonynak köszönhető. A platform működtetését főként reklámbevételekből finanszíroznák, ami nehéznek tűnik, hiszen a konkurens ajánlatok is évek óta veszteségesek. Az Apple viszont kiváló anyagi helyzetben van, így elvileg még azt is megengedheti magának, hogy az új szolgáltatás veszteséges legyen.

Felmerül viszont a kérdés, hogy mit szólnának az internetes rádióhoz a tengerentúli hatóságok, hiszen az iTunes és az új platform gyakorlatilag monopolhelyzetet biztosítanának a vállalatnak. Az Apple szóvivője nem akart reagálni a felvetésekre. Az elmúlt években egyébként számos hasonló elképzelés született az Apple központjában, azonban ezekből eddig nem lett semmi. Úgy tűnik, hogy a kaliforniai társaság nem tett le ezekről a tervekről és a zenei piac végleges meghódításáról.

Listázás a fórumban