Kitart az x86 mellett az AMD

Kitart az x86 mellett az AMD

2012. december 2. 15:01, Vasárnap
Bár a cég a jövőben nagy hangsúlyt helyez az ARM-chipek fejlesztésére, az x86 platformot egyelőre nem temetik. Az Intel eközben száműzné a cserélhető processzorokat a mainstream termékekből.

November elején mi is beszámoltunk az AMD tervéről, miszerint a jövőben az x86 mellett az ARM architektúrájára is építenének, legfőképpen azért, mert ez utóbbi cég fejlesztései a mobil szegmens után az asztali PC és a szerverek területén is egyre nagyobb valószínűséggel jönnek számításba alternatív megoldásként. Ezt követően egyesek már arról értekeztek, hogy a jövőben nem is számíthatunk további x86 termékekre, ezt azonban most cáfolta a vállalat.

A Credit Suisse Technology Conference alatt ugyanis Rory Read, az AMD vezérigazgatója kiemelte, hogy x86 chipeket még hosszú ideig fejleszteni fognak, ezek a termékek minden bizonnyal jóval az ő visszavonulása után is elérhetők lesznek, így teljes váltásról nem beszélhetünk. Emlékeztetett arra, hogy mainframe alkalmazások még mindig, 25-30 évvel az eredeti fejlesztések leváltását követően is léteznek, dacára annak, hogy az x86 szinte teljesen kiszorította a piacról az elődöket. A múltbeli csatákat tehát újabb összeütközések követik majd, bár az elvitathatatlan tény, hogy az ARM egyre több területen, egyre nagyobb erővel van jelen.


Az Intel háza táján szintén érik egy fontos változás, ez azonban az ő esetükben a mainstream konfigurációkba szánt processzorokat, pontosabban azok tokozását érinti. Egy kiszivárgott útiterv szerint a mainstream chipek a jövőben kizárólag BGA-tokozásra épülnek majd, vagyis a jövőre érkező Haswell család lesz az utolsó, amelynek tagjait még cserélgethetjük az egyes eszközökben. A 2014-ben befutó Broadwell változatok már fixen az alaplapra integrálva érkeznének, amely a hőleadást és a fogyasztási mutatókat csökkentené, szintén az ARM filozófiájára hajazva.

A cég több eltérő változatot kínálna, amelyek különböző (10 és 57 watt közötti) fogyasztással és teljesítménnyel állnának a felhasználók rendelkezésére, multi-chip modulok formájában, integrált memóriavezérlővel, grafikus vezérlővel és Wildcat Point I/O-vezérlővel. A csúcskategóriás asztali példányok megőriznék a jelenlegi LGA-tokozást.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások