MWC: meglepetésre készül az LG

MWC: meglepetésre készül az LG

2013. február 8. 22:20, Péntek
Az LG saját állítása szerint komoly meglepetéssel készül a barcelonai rendezvényre, bár konkrét részletek eddig csak az Optimus G egy újabb változatáról bukkantak fel a világhálón.

A dél-koreai gyártó először saját Facebook lapján tett közzé egy érdekes képet, amely a beígért meglepetésre utal. Ezt követte egy rövidebb teaser videó, amely megerősítette azon korábbi következtetést, hogy a cég az MWC alatt mutat majd be valamilyen érdekességet. Ebből ugyan nem sokat tudunk meg a tervezett újdonságokról, ám az már biztos, hogy a hónap végén esedékes barcelonai rendezvényen valamilyen olyan újításról rántanák le a leplet, amely jelentős mértékben eltér majd az eddig megszokottaktól. Hogy ez a formára, avagy a tartalomra vonatkozik, azt még nem tudjuk, így a részleteket valószínűleg csak a bemutató alatt ismerjük majd meg.


A gyártó háza táján egy konkrét újdonságról számoltak be a jól értesültek, ez pedig a korábban debütált Optimus G sorrendben harmadik változata. Arról mi is írtunk a napokban, hogy egyelőre kizárólag Japánban jelenik meg az Optimus G Pro, amely 5 hüvelykes kijelzőt és Snapdragon S4 Pro chipet kapott, most azonban hazai pályán, Dél-Koreában bukkant fel egy további példány, amelynek neve még mindig Optimus G Pro, ám érintőképernyője már 5,5 hüvelykes, a támogatott felbontás 1080p, míg az akkumulátor immár 3140 mAh-s.


A többi részlet nagyjából változatlan, a 2 GB RAM, az 1,7 GHz-es processzor mellett 32 GB-os belső tároló és microSD található még a listán. Kérdés, hogy a többi régióban mennyiben változtatnak majd a készüléken.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások