Bezárná az IT-cégek adózási kiskapuit az OECD

Bezárná az IT-cégek adózási kiskapuit az OECD

2013. február 13. 09:35, Szerda
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) módosítaná a jelenlegi szabályokat azért, hogy a jövőben az Amazon, az Apple, a Facebook vagy éppen a Google ne tudja elkerülni az adózást.

A szervezet a G20-as tagállamok pénzügyminisztereinek közelgő moszkvai tanácskozására készítette el Addressing Base Erosion and Profit Shifting (BEPS) című tanulmányt. A csúcstalálkozó egyik fő pontja az adóelkerülések megakadályozása lesz. Az OECD szakértői kielemezték, hogy a multinacionális társaságok miként használják ki a jelenlegi legális kiskapukat és tárolják a nyereségüket különböző országokban. A vizsgálat megdöbbentő eredménnyel zárult: számos állam adórendszere lehetővé teszi, hogy a cégek mindössze 5 százalékos adót fizessenek.

Számos napjainkban hatályos jogszabályt úgy dolgoztak ki, hogy a multinacionális vállalatok elkerülhessék a kettős adózást. Ezzel önmagában nem is lenne probléma, a szakemberek szerint a gond az, hogy a cégek ma már gyakran egyáltalán nem fizetnek adót. Mindez akadályozza a befektetéseket, gátolja a gazdasági növekedést és a foglalkoztatást, s oda vezet, hogy az átlagpolgárok viselik a közterhek java részét.


Egy ausztrál összehasonlítás: a helyi cégeknél jóval kevesebbet fizetnek az óriások

Angel Gurría, az OECD főtitkára éppen ezért akciótervet hirdetett. Kijelentette: "Egy olyan időszakban, amikor a kormányok és a polgárok minden lehetséges módon spórolásra vannak kényszerítve minden adózó köteles megfizetni a maga részét függetlenül attól, hogy magánemberről vagy jogi személyről van szó." Az akcióterv lényege, hogy egységes és átlátható adózási rendszer legyen világszerte.

A botrány azután robbant ki, hogy ismertté vált: az Apple alig fizet adót a külföldi bevételei után. A kaliforniai óriás az elmúlt években szinte tökélyre fejlesztette az adómegtakarítási rendszerét. Az Amerikai Egyesült Államokon kívül szerzett 36,8 milliárd dolláros nyeresége után mindössze 1,9 százalék adót fizetett. Az Amazon hasonló módszerekkel 2 milliárd dollár adót takarított meg, míg a Google-t Svájcban, Zürich kantonban akarják rávenni arra, hogy fizessen az eddiginél több adót. Európában megszüntetnék az IT-cégek által kihasznált adózási kiskapukat. Az elképzelést különösen Franciaország, Nagy-Britannia és Németország karolta fel.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások