13 év után először nőttek a zeneipar bevételei

13 év után először nőttek a zeneipar bevételei

2013. március 2. 10:13, Szombat
Úgy tűnik, hogy az elmúlt másfél évtizedet tekintve komoly fordulóponthoz érkezett a nemzetközi zeneipar, amely a korábbi esztendőkhöz képest először tudta növelni a bevételeit.

A zenei kiadók és előadók 12 év után először tudtak plusszal zárni egy esztendőt. a nemzetközi zenei kiadványok, dalok és zenei szolgáltatásokból származó bevételek 0,3 százalékkal nőttek 2012-ben és összesen 16,5 milliárd dollárt tettek ki. Ez derült ki a Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI) legfrissebb jelentéséből. A digitális zenei bevétel 9 százalékkal nőtt és elérte az 5,6 milliárd dollárt, ezzel az összes bevételek 34 százalékát tette ki. Ehhez jelentős mértékben hozzájárultak az olyan új online zenei szolgáltatások is, mint a Spotify és a Deezer. Ezeknek az új platformoknak köszönhetően a cégek könnyebben kiépíthetik üzleteiket és új ügyfeleket szerezhetnek.


A digitális eladásokból származó bevételek szépen emelkednek (milliárd dollár)

A zenei letöltések száma 2012-ben globális viszonylatban 12 százalékkal nőtt és már a digitális zenei értékesítések 70 százalékát ezek az ajánlatok teszik ki. Az örömbe ugyanakkor némi üröm is vegyült, hiszen a CD-eladások továbbra is csökkenő tendenciát mutatnak. A zeneipar összbevételéből a 2011-es 61 százalék helyett tavaly már csak 58 százalékot tettek ki.


A tavalyi év legsikeresebb albumai


A tavalyi év legsikeresebb számai

"A digitális forradalom kezdetén az volt az általános vélemény, hogy a digitalizálás megöli majd a zenét. A valóság azonban az, hogy a digitalizálás megmenti a zenét" - jelentette ki Edgar Berger, a Sony Music Entertainment nemzetközi üzletekért felelős vezetője. A menedzser szerint a számok egyértelműen azt mutatják, hogy globális növekedés kezdődik és az ágazatnak minden oka megvan arra, hogy optimistán tekintsen a jövőbe. "A bevételünk nagy része eddig néhány országból származott. Ma viszont már a digitális csatornáknak köszönhetően világszerte hatékonyan juthatunk bevételekhez" - tette hozzá Stu Bergen, a Warner Music marketingvezetője.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások